Junior és kadett meccsek csütörtökön és pénteken

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Fiú és leány junior, illetve fiú kadett csapatunk is mérkőzést játszik.

Fiú junior A-csapatunk a Paks, majd a PVSK legyőzése után ezúttal Sopronban vendégeskedik. A Soproni Sportiskola B-csapata 1/1-es mérleggel áll: a KASI/B-t megverték, a Honvéd/B-től kikaptak. Érdekesség, hogy az előselejtezőben már találkozott a két csapat. Akkor szoros, 59-56-os DKKA-siker született.

„Az eddigi két mérkőzésünkön folyamatosan léptünk előre, mindig egy kicsit jobb teljesítményt nyújtottunk. A PVSK ellen csapatjátékban, támadásban és az akcióink felépítésében is az eddigi legjobb mérkőzésünket játszottuk. A védekezésünk szintén egyre jobb, de még mindig vannak hullámvölgyeink, ahogy azt a pécsiek elleni második negyed is megmutatta. Ezt a fejlődést szeretnénk továbbvinni Sopronba is, ahol határozott, koncentrált és agresszív támadójátékra lesz szükségünk. Fontos, hogy a saját játékunkat játsszuk, és ne engedjük, hogy az ellenfél ránk erőltesse a saját ritmusát. A heti edzésmunkával elégedett vagyok, bár az iskolai kötelezettségek érezhetően megterhelik a srácokat” – fogalmazott Hegedüs Kornél, a csapat edzője.

Soproni Sportiskola KA/B – Dávid Kornél KA

Sopron, csütörtök 17:20

Leány junior csapatunk két vereséggel kezdte a Főtáblát. Molnár Dóriék most a Vasas Akadémia/B ellen próbálhatnak meg pénteken, hazai pályán javítani. A Vasas második csapata eddig egy meccset játszott a D-csoportban, azon szoros vereséget szenvedett a Kecskeméti KC-tól.

„Eddig sajnos nem sok pozitív élményünk volt a főtáblán, de az öltözőben továbbra is jó a hangulat. Érezzük a súlyát annak, hogy feljutottunk, és szeretnénk végre eredményesek is lenni. Az előző mérkőzésünkre szerintem a hosszú utazás is rányomta a bélyegét, de természetesen győzni szerettünk volna. Nyíregyházán leginkább a visszafutásokkal és a védekezéssel volt problémánk. Rosszul kezdtünk, megkaptuk az első pofont, ami a motivációnkra is hatással volt, és utána már nem tudtunk kimászni a gödörből. Támadásban viszont voltak biztató dolgaink, sokszor játszottunk felállt védelem ellen, és jól járattuk egymás között a labdát. Úgy gondolom, hogy a következő ellenfelünk még nehezebb feladat elé állít minket, de azzal a mentalitással kell pályára lépnünk, hogy mi akarunk dominálni. Fontos, hogy ezt a határozottságot és intenzitást az utolsó pillanatig fenn tudjuk tartani” – fogalmazott Molnár Dóra, a csapat játékosa.

Dávid Kornél KA – Vasas Akadémia/B

MKOSZ Edzőközpont, péntek 17:00

Fiú kadett együttesünk két nappal a Honvéd elleni vereség után ismét pályára lép, és a leány U18-hoz hasonlóan Dancs Geriék is a Vasas/B-vel játszanak hazai pályán. A Honvéd ellen az első negyedben elúszott a mérkőzés, ezen mindenképp javítani kell. Hozzánk hasonlóan a Vasas is vereséggel indította a csoportkört, ők Kecskeméten szaladtak bele nagyobb pofonba.

„A Honvéd elleni mérkőzés legfontosabb tanulsága számunkra az volt, hogy nem engedhetünk meg magunknak még egy olyan gyenge első negyedet, amellyel gyakorlatilag három negyed kemény munkáját tesszük tönkre. Védekezésben sokkal agresszívabbnak kell lennünk csapatszinten, és nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk az egész pályás letámadásra, amelyet az edzéseken is sokat gyakoroltunk. A legfontosabb, hogy már a feldobás pillanatától üzemi hőfokon, megfelelő koncentrációval és intenzitással kosárlabdázzunk. Nem engedhetjük, hogy az ellenfél diktálja a tempót, nekünk kell kezdeményeznünk, és ráerőltetnünk a saját játékunkat” – fogalmazott Dancs Gergely csapatkapitány.

Dávid Kornél KA – Vasas Akadémia/B

MKOSZ Edzőközpont, csütörtök 18:00

Sportmajális streetball torna

2026.05.01.

BÉKÉS, BOLDOG

KARÁCSONYI ÜNNEPEKET

KÍVÁN A

DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA

BÉKÉS, BOLDOG

KARÁCSONYI ÜNNEPEKET

KÍVÁN A

DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA

BÉKÉS, BOLDOG

KARÁCSONYI

ÜNNEPEKET

KÍVÁN A

DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA

00
Nap
00
Óra
00
Perc
00
Másodperc

TFSE-MTK – Dávid Kornél KA

00
Nap
00
Óra
00
Perc
00
Másodperc

DKKA - VBW CEKK Cegléd

Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.