Karácsonyi Kacsavarázs!

Korosztály: Kenguru (U11)
 
Csoport: Kenguru Bajnokság, 3. forduló „D” csoport
 
Időpont: 2015.12.20 11:00  
 
Helyszín: Székesfehérvár, Németh László Ált. Isk.
 
Csapatok: Fűzfői AK DKKA Kacsák
 
Eredmény: 44 66  
I. negyed: 24 8
II. negyed: 2+2 20+7
III. negyed: 16 14
IV. negyed: 0 17
Hosszabbítás:
 
Edzői értékelés:

Deme Dóra (Kacsák):

Nagyon megilletődve kezdtük a mérkőzést, az ellenfél 11-es játékosa sorra dobta nekünk a pontokat, 24-8 lett oda az első negyed. A kapott-és dobott ponttal sem voltam elégedett.

A második negyedünk erősebbre sikerült, Gyuszi és Bendegúz szépen fejezte be helyzeteit, jó védekezéshez pedig minden pályára lépő játékos hozzá tette a magáét.

A félidei büntetőkből hetet tudtunk értékesíteni, ez az eddigi csúcs, örültem neki!

A második félidőben két gyors, ügyes játékossal állt fel a Fűzfő, de Sz. Patrik és Barna remek védekezésével (no és persze a többiekével) sikerült tartanunk az előnyünket.

Utolsó negyed sem volt kevésbé gólzáporos, 0-17-es játékrészt produkáltunk, ezzel miénk lett a megérdemelt győzelem!

Gratulálok a csapatnak! Ellenfelünknek köszönjük a játékot.

     
Kacsák tagjai: Játékos neve P.sz.  
Hadlaczki Bendegúz 23
Kemény Gyula 12
Nyíri Barna 11
Bassola Domonkos 7
Veliczky Tamás 3
Csere
Bóra Ádám 3
Nagy-Mátrai Botond 2
Horváth Szelina 1
Pénzes Patrik 1
Szántó Patrik  
Varga Kinga  
Gerlang Dániel  
Magda Zsófia  
 
Időpont: 2015.12.20  12.15  
 
Csapatok: Apró Sárkányok DKKA Gepárdok
 
Eredmény: 45 22  
I. negyed: 18 2
II. negyed: 11+5=16 8+2=10
III. negyed: 4 6
IV. negyed: 7 4
Hosszabbítás:    
 
Edzői értékelés:

Fekete Csilla (Gepárdok):

” A játék a fontos”: Nagyon sokan hiányoztak a csapatból (10-en!!), örültünk, hogy ki tudtunk állni.

Így több lehetőséget kaptak azok is, akik eddig kevesebbet játszottak. Tudtuk, hogy hiányoznak a „húzó játékosok”, mégsem estek kétségbe a fiúk. Igyekeztek, küzdöttek, ennyire volt elég.

     
Gepárdok tagjai: Játékos neve P.sz.  
Tóth Adrián 6
Markó Márton 4
Rémai Péter 4
Szabó Huba 4
Szabó Zétény 2
Repka Roland 2
Pásti András  
Nagy Dominik  
Gyimesi Dávid  
Rapai Zénó  
Tóth László Endre  
 
Csapatok: Fűzfői AK DKKA Gepárdok
 
Eredmény: 53 40  
I. negyed: 20 10
II. negyed: 10+3=13 12+3=15
III. negyed: 10 4
IV. negyed: 10 11
Hosszabbítás:    
 
Edzői értékelés:

„Akár nyerhetünk is!”: A csapat lelkesedése cseppet sem hagyott alább

Komoly esélyt láttak a győzelemre is, de az egymás utáni két mérkőzés azért kivett az erejükből.

Nagyon sok közeli dobásunk kimaradt, az újak még nem tudták annyira követni védekezésben a támadójukat. Több meghatározó játékosunk hiányzott, ez most sajnos így alakult.

     
Gepárdok tagjai: Játékos neve P.sz.  
Tóth Adrián 8
Nagy Dominik 8
Szabó Zétény   6
Pásti András 4
Markó Márton 4
Rémai Péter 3
Rapai Zénó 2
Szabó Huba 2
Tóth László Endre 2
Gyimesi Dávid 1
       
 
Csapatok: DKKA Kacsák Apró Sárkányok
 
Eredmény: 36 30  
I. negyed: 6 6
II. negyed: 10+2 4+4
III. negyed: 6 10
IV. negyed: 12 6
Hosszabbítás:
 
Edzői értékelés:

Deme Dóra (Kacsák):

A nap utolsó mérkőzését játszhattuk a „C” csoportba való feljutásért az Apró Sárkányokkal.

Első fordulóbeli alulmaradásunk 3 ponttal történt, most szerettünk volna visszavágni, és éreztem, hogy van is keresnivalónk.

Nem meglepően szorosan alakult az első negyed, egállal várta a második sor a folytatást.

Harcosak voltunk, akartunk, védekeztünk, labdát szereztünk, de a dunaújvárosiak nem hagyták magukat. Jó volt látni azonban, hogy amit Szántó Patriktól kértem, a 7-es kisfiú védése, szinte hiba nélkül megoldotta! Szemben védekeztél, palánk-ember között, élmény volt nézni. Ugyanígy Domi küzdését, valamint Bendegúz pontjait, bár visszafogottnak éreztem az első negyedet. Kinga és Zsófi a rájuk osztott feladatokkal megbirkóztak, még fiúk ellen is.

A második negyedben Gyuszi és Barna vezérletével 6 ponttal nyertük a játékrészt, a 4 kapott pont pedig remek védekezésről árulkodik! Gyuszinak sikerült lefogni a 8-as játékost, az egész meccsen 1 (büntető) pontot tudott dobni nekünk!!! Valamint Ádám lepattanózása kiemelkedő volt, és Szelina-Bobo-Dani hármas is megérezte a mérkőzés lüktetéséhez, nagyon akartatok, az eredménye meg is lett.

A félidei büntetőink száma megint visszaesett 2-re. A második félidő előtt mondtam a gyerekeknek, hogy ez az utolsó lehetőség, mindent ki kell adni magunkból! Sikerült!

A harmadik negyedben ugyan egálra hozták az eredményt, de a negyedik játékrészben rengeteg szerzett labdával, indulásokkal, alapvonali bedobásnál befutásokkal értékes, győzelmet jelentő pontokat szereztünk!

Gratulálok a csapat minden egyes tagjának, megérdemeltétek a győzelmet és a feljutást a „C” csoportba!

Szülőknek köszönjük a szurkolást és támogatást, ellenfelünknek pedig a sportszerű játékot!

     
Kacsák tagjai: Játékos neve P.sz.  
Kemény Gyula 14
Hadlaczki Bendegúz 13
Nyíri Barna 8
Horváth Szelina 1
Veliczky Tamás  
Csere
Bóra Ádám  
Szántó Patrik  
Nagy-Mátrai Botond  
Gerlang Dániel  
Horváth Szelina  
Varga Kinga  
Magda Zsófia  
Pénzes Patrik  
 

 

DKKA Sportmajális 2024
Nevezési lap ide kattintva érhető el!
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS