Mint mindig, most is lelkesen kezdtek a lányok-volt, akinek ez volt az 1. mérkőzése- de az ellenfél magassági fölényével szemben tehetetlenek voltunk!
A labdáink sem voltak olyan pontosak, a ziccerek befejezésével is gondok adódtak, így-sajnos-valós képet mutatott a végeredmény!
De semmi baj, igyekszünk a hibákat kijavítani és lépésenként haladunk előre!
Pihenő nélkül kellett a második mérkőzést játszanunk, amihez nincsenek hozzászokva a lányok!
A csak fiúkból álló csapat ellen-igaz, ők csak 5-en voltak-így nem volt könnyű dolgunk!
A mérkőzés folyamán szinte állandósult a min.10 pontos különbség a javukra! A negyedik negyed elején már 17 ponttal is vezettek, de aztán sikerült a lányoknak turbó üzemmódra kapcsolni! Az ellenfélnek nem sikerültek a dobásai, ellenben nekünk bementek a ziccerek, így sikerült szép lassan felzárkózni és kiegyenlíteni! És jött a HOSSZABBÍTÁS!
Mind a két csapat már nagyon fáradt volt, ami látszott a sok kihagyott büntető-és ziccer dobásokon, de végül is sikerült nekünk 2 ponttal győznünk!
Hatalmasat küzdöttek a lányok, mindenkit dicséret illet, hisz ez egy KÖZÖS győzelem volt-voltak, akik a pontjaikkal, voltak, akik a szerzett labdáikkal, vagy a pontos átadással, a jó helyezkedésével segítette hozzá a csapatot ahhoz, hogy a végén mosollyal a szánkon távozhassunk a pályáról!
BRAVÓ LÁNYOK!