A korosztályos, régiós bajnokság, az EYBL őszi, fehérvári fordulójában a házigazda Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia U16-os együttese remekül vette az akadályokat, három győzelem mellett mindössze a belgrádiaktól szenvedett vereséget. Ezúttal, a Szolnokon rendezett második fordulóban nem termett babér a Peresztegi Nagy Ákos irányította csapatnak. A fehérvári fiatalok mind a négy összecsapásukat elveszítették a Tisza-parti városban.
– A Barsy gárdájával a végletekig kiélezett meccset játszottunk, kétpontos vereséget szenvedtünk. A finn BC Mukival viszonylag szoros mérkőzést vívtunk, a Szolnokkal a 3. negyed közepéig tartottuk a lépést, a végére sajnos elfáradtunk. A szegediektől pedig 12 pontos vereséget szenvedtünk – értékeli a történteket a DKKA edzője, Peresztegi Nagy Ákos. – A mérkőzéseken döntő volt, hogy magasságbeli hátrányban voltunk az összes ellenfelünkkel szemben, a riválisok több, két méter feletti játékossal rendelkeztek, ami – tulajdonképpen – törpe csapatunk nehezen találta ennek ellenszerét. A büntetőterületen belül nem voltunk hatékonyak, a magas, belső emberek mellett nem tudtunk pontot dobni, a mezőnyből igyekeztünk sikerrel befejezni a támadásainkat. A legnagyobb különbségű vereséget a Szolnok mérte ránk, a házigazdák 16 ponttal voltak jobbak nálunk, a 3. negyed végén mindössze 6 volt a differencia, aztán állva hagytak bennünket, magas centereiket nem tudtuk tartani. A Barsy ellen nyerhettünk volna, a finnekkel szemben jól tartottuk magunkat, a szegediekkel vívott derbin az első félidőben gyengén védekeztünk, szünet után a nagyobb hátrányt sikerült ledolgoznunk, visszajöttünk a meccsbe.
Az edző elmondta, a tornán a mezőnyemberek jól dolgoztak, sajnos a palánk alatt nem vagyunk magasak, ami komolyabb csapattal szemben túlzott hátrányt jelent. A riválisok a lepattanókért vívott harcban rendre fölénk kerekedtek.
– Az őszi, hazai rendezésű EYBL-tornán megvertük román, szlovák ellenfelünket, valamint a pécsieket, mindössze a Flash Beogradtól szenvedtünk vereséget. Ezúttal mind a négy meccsen kikaptunk, ami természetesen nem öröm. A torna rendkívül hasznos volt, komoly, külföldi ellenfelekkel szemben lemérhettük, hol tartunk valójában, tanultunk, sok tapasztalatot szereztünk. A mérkőzések jól szolgálták a felkészülést a február közepén esedékes, Szent István Kupára, ahol még erősebb együttesekkel mérjük össze erőnket a Vodafone Sportcentrumban.