Még nem illik ránk a Tigris csapatnév!

Korosztály:

Kenguru (U11)

Csoport:

Alapszakasz

Forduló:

3. forduló

Helyszín:

Dunaújváros Széchenyi Gimnázium

Dátum:

2017-12-10

Csapatok:

FAK Balatoni Polipok – DKKA Tigrisek

Eredmény:

78 : 24

Negyedek:

29 : 2, 14 : 7, Büntetők: 3 : 5, 24 : 2, 8 : 8

Edzői értékelés:

Sajnos még csak egy „tigris” van a csapatban! Dávid Emese már rászolgált erre a névre, mert harcosságával, eredményes védő és támadó munkájával kiemelkedett csapatunkból. A többiek még csak tapasztalatokat gyűjtöttek. Szerencsére, amíg a kispadon azt kérdezik a negyed végén, mikor az ellenfelünk már 29, míg mi 2 pontot dobtunk, hogy ki vezet, akkor nem élik meg a mérkőzésen azt, hogy mennyire alárendelt szerepet játszunk. Elég, ha az edzőt és a szülőket éri ez a „trauma”.

Azt azért meg kell említeni, hogy most a Polipok, korábban a Szelek ellen már elértünk egy-egy győzelmet, mert nem tudtak szabályosan kiállni a mérkőzésekre. Persze jobban örülnénk, ha ebben az utolsó csoportban nem a büntetések miatt szereplő csapatok lennének, hanem hozzánk hasonlóan, a korosztálynál fiatalabb és kezdő csapatok szerepelnének. Régebben volt ilyen. (Egyszer mi is megöregszünk és megnövünk!)

Szülőknek köszönet az érdeklődésért! Köszönjük, hogy végig szenvedték a két mérkőzést és még szurkolástól sem ment el a kedvük.

A csapat tagjai:

 

Játékos neve

Pontszám

   

Dávid Emese

11

Sverteczki Sára

3

Tolonits Lívia

3

Hajnics Eszter

2

Molnár Sára

2

Agócs Adorján

1

Gugolya Nóra

1

Kalló Dániel

1

Csordás Szonja

 

Antalfy Dóra

 

Füöp Eliza

 

Schnid Sophia

 
   

Csapatok:

DKKA Tigrisek – Újvárosi Szelek

Eredmény:

17 : 78

Negyedek:

8 : 19, 0 : 22, Büntetők: 3 : 5, 6 : 20, 6 : 22

A csapat tagjai:

 

Játékos neve

Pontszám

   

Gugolya Nóra

4

Dávid Emese

4

Tolonits Lívia

5

Sverteczki Sára

2

Kalló Dániel

1

Fülöp Eliza

1

Agócs Adorján

 

Csordás Szonja

 

Schnid Sophia

 

Antalfy Dóra

 

Hajnics Eszter

 

Molnár Sára

 

Edző:

Kovács Tímea, Nagy Sándor

DKKA Sportmajális 2024
Nevezési lap ide kattintva érhető el!
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS