Az első félidőben remek játékkal sikerült nagy előnyre szert tennünk. Mindkét ötös jól védekezett, gyorsan, pontosan támadott. A második félidőben a kapott feladatokat csak részben sikerült végrehajtani, így a győzelem ellenére maradt bennünk hiányérzet. Gratulálunk és köszönjük a játékot a Veszprémnek!
Az Alba ellen a korábbiakhoz hasonlóan jó és izgalmas mérkőzést játszottunk. Az előző fordulókhoz képest jobban elosztottuk a terheket, sokkal inkább csapatként kosárlabdáztunk. Sajnos támadásban és védekezésben is többet hibáztunk, voltak buta eladott labdáink és kihagyott könnyű ziccereink, illetve rossz 1:1 védekezéseink, de nagyot harcolva sikerült győzelmet aratni. Gratulálok mindkét csapatnak!
Összességében az Alapszakasz 4. fordulója után első helyen zártuk a régiós küzdelmeket, így a Felsőház A csoportjában folytathatjuk. Büszkék vagyunk a srácokra, hétről-hétre remekül dolgoznak az edzéseken és folyamatosan fejlődnek!