Felnőtt csapatok edzőjeként hat bajnoki aranyéremmel rendelkezik, a Zalaegerszeg együttesével két, az Albacomppal három győzelmet szerzett a férfiaknál, a Sopron női együttesével, 2002-ben bizonyult a legjobbnak. Háromszor vezette győzelemre csapatát a Magyar Kupában, egyszer az egerszegiekkel győzött, kétszer a fehérváriakkal. Azt mondja, az ezüstökkel és bronzokkal nem foglalkozik, mindig a legfényesebb színű medál érdekelte. Fehérváron két korszak fűződött a nevéhez, az aranykor és a bronzkor, zsinórban háromszor nyert aranyat a csapattal, második nekifutásra három bronz következett.
– Az aranyérmek után várható volt a megtorpanás, 2001 nyarán az 5. helyen végeztünk az Albacomppal, ami nagyon megviselt. Az MKOSZ elnöksége felkért kapitánynak, a sikertelenség annyira megviselt, hogy nemet mondtam, nem tudtam feldolgozni, hogy a csapatommal nem kerültem a négy közé, erre korábban nem volt példa. Júniusban már selejtezőt kellett volna játszani, ami nagyon korainak tűnt a bajnoki kudarcot követően, ezért nemet mondtam, idő kellett, mire feldolgoztam a kudarcot. Nehezen álltam talpra. Kora ősszel már rendben volt minden, a Sopron női csapatához szerződtem, szeptemberben kezdtük a munkát, a nyáron kipihentem magam. Bajnoki aranyat nyertünk, majd visszatértem Fehérvárra, később pedig dolgoztam a BSE, a Ferencváros és a PINKK együttesénél. Utóbbiaknál mindössze két hónapot, ugyanis 2012-ben felkértek női utánpótlás szakmai igazgatónak, majd később szövetségi kapitánynak. Az utánpótlás sikeres volt, a sok jó eredmény mellett a két kiugró: az U17-es csapat vb-bronzérmet szerzett Kovács Andreával, Gáll Tamás vezetésével pedig az Universiadén került nyolc közé az együttes.
Farkas Sándor 2015. szeptembere óta dolgozik ismét Fehérváron, a fővárosban, munkával töltött esztendők után tért vissza a koronázó városi utánpótlásba.
– A klub új elnöke, Balássi Imre keresett meg, az első néhány hónapban edzéseket néztem, az edző kollégákkal konzultáltam, majd átfogó elemzést készítettem, miként képzelem a fehérvári fiú és lány kosárlabda jövőjét. Egy éve változott a szerepköröm, 2016. január 1-től a teljes utánpótlást, tehát a DKKA-nál és az Alba Fehérvárnál folyó munka is hozzám tartozik, szakmai vezetőként dolgozom. Több, mint 600 gyerek sportol nálunk, 450 fiú és 150 lány, főleg utóbbiaknál fontos a tömegesítés, hogy minél több gyerek kosárlabdázzon, aztán a mennyiség maga után vonja majd a minőséget is. A fiúknál, a felső korosztályokban a minőségi képzés a döntő, a cél az, hogy minél több fehérvári fiatal szerepeljen majdan az Alba Fehérvár férfi együttesében. Továbbá válogatott kosarasokat szeretnénk nevelni, akikre büszkék lehetünk. Modern kosárlabdázókra van szükség, ezért a kosárlabdás képzés mellett gyógytornász, dietetikus, pszichológus is segít, valamint ökölvívó, cselgáncs és egyéb, küzdősportban érintett szakemberek is foglalkoznak fiataljainkkal. A munkám részét képezi, hogy az egész országban, sőt, külföldön is figyelem a tehetségeket, nem csak a játékosokat, hanem az edzőket is. Edzéseket nem vezetek, ez már nem férne bele az időmbe. Most is tanulok, igyekszem naprakész lenni a modern kosárlabdában.
Azt mondja, most minden energiájával az utánpótlásra koncentrál, arra nem gondol, hogy felnőtt csapat kispadjára ül, akár a férfiaknál, akár a hölgyeknél.
– Most a fehérvári utánpótlásban dolgozom, itt szeretnék helytállni. Sokat kaptam ettől a várostól, szeretnék valamit visszaadni. Szerencsére nem csak itt voltak sikereim, a ZTE felnőtt együttesénél kezdtem a munkát az élvonalban, a bajnoki és kupagyőzelem mellett a nemzetközi porondon is messze jutottunk, a BEK-ben a 16 között búcsúztunk az olasz Pesaro ellen. Az Albával a nemzetközi kupában legyőztük a litván Lietuvos Rytast, a Moszkva Region együttesét, mindkettő Euroligában szereplő együttes lett két évvel később. A Sopronnal egy győzelem hiányzott ahhoz, hogy Final Fourba kerüljünk, az 5-8. helyen zártuk a sorozatot, amit szintén nem kell szégyellni. Az említett felnőtt aranyak mellett 12 bajnoki aranyérmem van az utánpótlásban. Tanárként kezdtem, majd 1980-tól korosztályos csapatokkal foglalkoztam, aztán jöttek a felnőttek, 1995-ig a ZTE első csapatával és az utánpótlással is dolgoztam. Nem csak játékosokat, edzőket is neveltem, Bencze Tamás, Völgyi Péter és Gáll Tamás különösen sokra vitte. Velük egészen kicsi koruk óta dolgoztam. Hatvan éves múltam, büszke vagyok az elért eredményeimre. Ami hiányzik, az a 2015-ös, hazai rendezésű, Európa-bajnokság, jó lett volna a válogatottat irányítani és sikeresen szerepelni. Nem arra gondolok, hogy megnyertük volna az Eb-t, hanem arra, hogy továbbléptünk volna a csoportból. Sajnos nem kaptam meg az esélyt a bizonyításra.
