A mérkőzés nagyobb részében vezetve, fordulatos végjáték után sikerült nyerni idegenben, a Cegléd ellen.
Kimondva-kimondatlanul az első igazán fontos meccs várt a lányokra, amit a Miskolcon megsérülő Jaddan Simmons nélkül kellett, hogy megvívjunk. Az első negyedben a Cegléd tartott egy lépéssel előrébb, ám a második játékrészben feljebb kapcsoltunk: a 10–18-as etappal fordítottunk. A harmadik negyedet is megnyertük 20-17-re.
Az utolsó tíz percben azonban összeszedte magát a Cegléd, 20–13-ra nyerte a negyedet — de ez már nem volt elegendő a fordításhoz, így 66–63-as győzelmet arattunk. A végjátékban igencsak rezgett a léc: 55-43-as vezetés után zsinórban 15 pontot szerzett a CEKK, amivel pontszámban és emocionálisan is a maga javára fordította a mérkőzést. Szücs Luca és Deans jóvoltából azonban még egy nagy rohamot vezettünk le, és nyertük meg a mérkőzést.
A legnagyobb különbség a dobásokban volt: mindössze 39 százalékkal dobta a közelieket és 17 százalékkal a triplákat a hazai együttes a mi 61, illetve 26 százalékunkhoz képest. Három jó teljesítménynek köszönhetően sikerült megnyerni ezt a találkozót: Laufer Gabi 19 pontos, 16 lepattanós dupla-duplát ért el (34 VAL), KK Deans 25 pontig és 7 kiharcolt faultig jutott (30 VAL), Szücs Luca pedig 12 pontja mellé leszedett 6 lepattanót.
Szombaton csaknem egy hónap után ismét hazai pályán játszanak a lányok, a Vasas Akadémia ellen.
VBW CEKK Cegléd – Dávid Kornél KA 63-66 (16-15, 10-18, 17-20, 20-13)
DKKA: K. Deans 25/6, Raffay D., Dávid M., Laufer G. 19, Salamon Zs. 4
Csere: Szücs Lu. 12/6, Madár K. 5/3, Ehmann D. 1, Küllős K. (Papp L., Sverteczki S.)
Gáll Tamás : Nem volt könnyű mérkőzés. A küzdelem dominált, de a mai kosárlabdában ez szükséges, és ez az agresszivitás volt a kulcs. A Cegléd átvette a vezetést, de a végén mellénk állt a szerencse. Két küzdős csapat volt, a szerencsésebb csapat nyert, de a szerencséért pedig tenni kell. Gratulálok az ellenfélnek a küzdésükért, és persze a sajátomnak is a győzelemhez.
Laufer Gabriella : Küzdelmes meccs volt. Gratulálok a csapatomnak, nagyot küzdöttünk. Végre győztesen hagytuk el a pályát, ez a jövőben sokat fog jelenteni. Remélem, így fogunk játszani a jövőben is és eredményesek leszünk.