Nagy küzdés, meggondolatlan játék

Korosztály: Fiú kadett (U16)
Csoport: Regionális bajnokság
Forduló: 6. forduló
Helyszín: Székesfehérvár
Terem: MKOSZ Sportcsarnok
Dátum: 2019-11-24
Csapatok: DKKA Bikák – Alba Fehérvár
Eredmény: 50 : 63
Negyedek: 11 : 17, 13 : 16, 12 : 22, 14 : 8
Edzői értékelés: Sok pozitív visszajelzést kaptam a mérkőzés után, mint pl., hogy „jól küzdöttünk”,”meg is nyerhettük volna”.

Ez mind igaz, nagy szerencsénkre nem jött az Alba legponterősebb játékosa, viszont mi nem tudtunk élni ezzel a lehetőséggel. A győzelem vagy az 1-2 kosár különbségű mérkőzés kulcsa, a meglévő küzdésünk mellett az okos, pontos, és összetartó feladat elvégzés lett volna.
Ehelyett mint a vad lovak nagy erővel húzták a játékosok a szekeret, viszont mindenki más irányba így szekér leragadt, lassabban haladt mint tudott volna.
Ezalatt azt értem, hogy védekezésben és támadásban is megvannak bizonyos begyakorolt mozgásaink, csapat taktikáink, amiket kis kivétellel egyáltalán nem teljesítettek a fiúk. Mindenki ment a saját feje után, az amit eddig felépítettünk csak elvétve tűnt fel a mérkőzésen.

Minden esetre büszke vagyok a fiúkra mert volt jó pár egyéni fejlődés legalább.

A csapat tagjai:  
Játékos neve Pontszám
Darabont Bálint 0
Ugrics Bálint 15
Heinrich Vilmos 7(3)
Nagyela Gergő 0
Rózsa Levente 2
Olasz Tibor Bendegúz 0
Denk Marcell 6
Csaba Áron 14(6)
Jaczó Ádám 2
Tóth Bálint 0
Szaniszló Bence 4
Edző: Horváth Richárd
DKKA Sportmajális 2024
Nevezési lap ide kattintva érhető el!
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS