Kenguru forduló is lesz a hétvégén.
Fiú kadett csapatunk Szombathelyen lép pályára. 1/4-es mérleggel a csoport 6. helyén tanyázunk, ellenfelünk pedig 4/0-lal listavezető. A két csapat február elején találkozott Székesfehérváron, ott szoros, 77-69-es vendégsiker született, így a tabellán meglévő különbség ellenére bízhatunk a jó mérkőzésben.
„A héten a megszokott intenzitással dolgoztunk és próbáltunk minél jobban felkészülni a Szombathelyből. Több fontos dolgot is átvettünk a héten, például a pick and roll játékot vagy az emberelőnyös szituációkat, illetve ellenfelünk egyik legerősebb fegyverét, a labda nélküli befutásokat is. Szerencsére nincs betegünk, amit az előző fordulókban nem igazán tudtunk elmondani magunkról, de kisebb-nagyobb sérülések azért előfordulnak. Fel van adva számunkra a lecke, hiszen a listavezető otthonába utazunk, de ha küzdeni szeretnénk a B-döntőért, akkor mindent meg kell tennünk és nem fér bele több botlás a csapattól. Koncentrált játékkal megfoghatjuk őket, de mindenkinek a maximumot kell nyújtania ” – fogalmazott a csapat játékosa, Filep-Kallós Mátyás.
Szombathelyi Sportiskola – Dávid Kornél KA
Szombathely, szombat 12:00
Leány serdülő együttesünk Budapestre utazik a hétvégén. A Bukics Zsolt vezette csapat ellenfeleinek névsora igen veretes, hiszen az NKA Péccsel, a Vasas Akadémiával és a Zsíros Akadémiával mérkőzik meg. „Ketten közülük A-döntőt, a harmadik csapat pedig B-döntőt játszott tavaly, úgyhogy elég erős csapatokkal mérkőzünk meg, ahol nem mi vagyunk az esélyesek. Természetesen nem feltett kézzel megyünk ki a pályára, sokkal fontosabb, hogy a lányok élvezzék a játékot, mutassák meg az edzéseken gyakoroltakat és lássák, hogy mi az a szint, ahová mi is szeretnénk eljutni” – foglalta össze várakozásait Bukics Zsolt.
A DKKA mérkőzései:
Dávid Kornél KA – NKA Pécs
Budapest, Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok, szombat 12:15
Vasas Akadémia – Dávid Kornél KA
Szombat 16:15
Zsros Akadémia Kőbánya – Dávid Kornél KA
Vasárnap 9:00
Kenguru Kupa-fordulót is rendeznek a hétvégén. Az A-csoportban az Ugrómókusok, a B-csoportban a Vezérek és a Darazsak, a C-csoportban az Ördögök egyaránt Székesfehérváron, a D-csoportban a Tigrisek Balatonfüreden lépnek pályára.
A DKKA mérkőzései
A-csoport
DKKA Ugrómókusok – VUKE Városi Válogatott
Ciszterci Szent István Gimnázium, szombat 9:30
Alba Fehérvár Cápák – DKKA Ugrómókusok
Szombat 12:30
B-csoport
Alba Fehérvár Oroszlánok – DKKA Vezérek
Alba Regia Sportcsarnok, vasárnap 8:30
DKKA Vezérek – DKKA Darazsak
Vasárnap 10:00
DKKA Darazsak – Alba Fehérvár Oroszlánok
Vasárnap 11:30
C-csoport
ASE-Paksi Harcosok – DKKA Ördögök
Ciszterci Szent István Gimnázium, vasárnap 9:30
DKKA Ördögök – Ajkai Hógolyók
Vasárnap 12:30
D-csoport
AF-Velencei Csukák – DKKA Tigrisek
Balatonfüred, vasárnap 12:30
DKKA Tigrisek – Fűzfői AK
Vasárnap 14:30