Tovább tapad a listavezető Diósgyőrre női felnőtt csapatunk a Piros csoportban.
Nehezen indult be a pontgyártás hazai oldalon, és az első percekben rendre előttünk járt a MAFC. A 7. percben egyenlített a ponterős Varga Sára (13-13), majd két perccel később irányítónk a vezetést is megszerezte. A negyedet Karlócai pontjai zárták, egy ponttal mentek a vendégek. A második etap is nyögvenyelősen kezdődött. A 12. percben már 5 pont volt a MAFC-előny (16-21). A játékrész második felére aztán sebességet váltott a DKKA, Laufer is elkezdte a pontgyártást, és egy parádés 18-2-es sorozattal nemcsak átvettük a vezetést, de jelentős előnyt is építettünk ki a nagyszünetre.
A harmadik negyed ugyanott kezdődött, ahol az előző abbamaradt. Laufer és Szücs Luca kosaraival megközelítettük a húsz pontot (22. perc, 44-26). Itt elapadtak a gólcsapok, és legközelebb csak a 25. percben született kosár – azt a vendégek szerezték. Zárkózott a MAFC, Hercze büntetőivel 45-35-re jött fel a vendégegyüttes. A 31. perc is tízpontos előnyből indult, egy Laufer-triplával. A vendégek egy pillanatig nem adták fel, be is jöttek tízen belülre (52-43), de visszavertük a felzárkózási kísérletüket. Akkor is rá tudtunk tenni egy lapáttal, amikor 57-47-re jöttek fel. A meccs Varga duplájánál, 63-47-nél dőlt el a 36. percben. A vége 69-55 lett.
Nem volt könnyű menet, de Varga Sára (23 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz, 30 VAL) és Laufer Gabriella (20 pont, 8 lepattanó, 22 VAL) vezetésével másodszor is legyőztük a fővárosiakat.
Dávid Kornél KA – MAFC 69-55 (16-17, 24-9, 9-13, 20-16)
MKOSZ Edzőközpont, v.: Kaposi, Novák
DKKA: Varga S. 23/9, Frindt N. 5/3, Szücs Lu. 5/3, Laufer G. 20/6, Drávecz B. 5
Csere: Dávid M. 4, Szücs Li., Papp L. 5, Kötő L. 2 (Milis L., Vas V.)
Szentpáli Gergő és Varga Sára értékelése: