Nem bírtunk a Siófokkal

Korosztály: Kenguru (U11)
 
Csoport: Kenguru Bajnokság, 8. forduló „B” csoport
 
Időpont: 2016.04.24 10:00  
 
Helyszín: Székesfehérvár, Bory Jenő Ált. Isk.
 
Csapatok: Siófoki KS DKKA Kacsák
 
Eredmény: 63 22  
I. negyed: 15 1
II. negyed: 12+2 2+4
III. negyed: 22 6
IV. negyed: 12 9
Hosszabbítás:
 
Edzői értékelés:

Deme Dóra (Kacsák):

A siófoki csapattal még sosem találkoztunk, azt tudtuk, hogy feljebbi csoportokban vetélkedtek, ettől függetlenül én jó meccsre számítottam.

Annak ellenére-vagy épp azért, mert Bendi, Bence és Gyuszi a válogatottal voltak Pécsen, ezért kértem a csapat tagjait, hogy ne ijedjenek meg, mindenki ugyanarra az edzésre jár, ugyanazt tanulja, mindenki képes a feladatokat ellátni. Erre a félelem és/vagy a megilletődés – szokás szerint – rácáfolt.

Az első negyed 1 pontja illetve a második negyed 2 dobott pontja magáért beszél.

Önbizalomhiánnyal küszködve, erőlködve próbálkoztunk-vagyis inkább nem próbálkoztunk. Még azt sem, amit tudunk. Erősebbek voltak, lelkesebbek, mentek előre rendületlenül és mi nem tudtuk őket megállítani – de támadni se ellenük. Bátortalanul sosem lehet játszani, ezt mindig mondom Nektek. De folyamatosan buzdítottam mindenkit, hogy merjen elindulni, 1:1-ezni, védekezésben pedig ne felemelt kezekkel, feladva álljunk velük szemben.

A büntetők elkapkodása után aztán valamit már láttam abból, amit tanítok.

A harmadik negyedben Domi kosarai estek be, illetve Márk büntetői. Azonban senkire nem lehetett panasz, harcoltatok minden labdáért, de semmi nem sikerült. Kiemelkedő volt Ádi küzdeni akarása, hihetetlen alázattal tudsz vetődni a labdáért, tanítani való! Meg is hozta eredményét, válladra vetted a csapatot és pontjaiddal tartottuk magunkat az utolsó negyedben.

Összességében nincs okunk szomorkodni a vereség miatt, ez most így sikerült, a kezdeti rövidzárlat után voltak szép megmozdulások, befutások, védekezésben pedig nem adtuk fel.

Gratulálok ellenfelünknek!

     
Csapat tagjai: Játékos neve P.sz.  
Bóra Ádám 8
Bassola Domonkos 3
Schvaller Márk 2
Számtó Patrik 2
Nagy-Mátrai Botond 2
Csere
Nyíri Barna 2
Vidéki Luca 1
Horváth Szelina 1
Varga Kinga 1
Pénzes Patrik  
Gerlang Dániel  
Magda Zsófia  
Veliczky Tamás  
 
Csapatok: DKKA Kacsák DKKA Vezérek
 
Eredmény: 40 48  
I. negyed: 18 4
II. negyed: 4+3 14+6
III. negyed: 10 14
IV. negyed: 5 10
Hosszabbítás:
 
Edzői értékelés:

Deme Dóra (Kacsák):

Harmadszor „futottunk össze” a Vezérekkel, mi az előzőhöz hasonlóan mínusz 3 fővel, de a siófoki meccset az öltözőben lezártuk és tiszta fejjel láttunk neki a mérkőzésnek. Sikerült is! Végre olyan kezdés volt, amilyet mindig is szerettem volna!

Barna és Pénzes Patrik felváltva szórta a ziccereket, alapvonali bedobásokból szép befutások után gyönyörű megoldásokkal szereztünk pontokat. Lepattanó harccal is meg voltam elégedve, és Dani valamint Bobo is betalált, Luca pedig jól védekezett.

A második ötösünk aztán kifogta a 14-es kisfiút, Szántó Patrik futott vele versenyt, amikor utolérte, szemben védekezett, ám többször előre tudott indulni, mert a rossz oldalára álltunk (nem palánk-ember közé). De második meccsen így védekezni nem kis teljesítmény, le a kalappal Patrik előtt; Zsófi kis harciassága sem volt elenyésző, támadásban pedig Tomi próbálta szinten tartani az eredményt.

A büntetők ismét nem voltak fényesek… 1 pont előnnyel fordultunk, fej-fej mellett haladt az eredmény, Barna ismét szép kosarakat szerzett – amikor nem csak kétszer ütötte le a labdát, hanem lendületből, kézváltással, ritmusváltással megverte védőjét, vagy leosztotta a labdát.Ádi itt már nagyon elfáradt és sérülés is fennállt.

Az utolsó negyed első pontjait csak az ellenfél szerezte, elfáradtunk, mint testileg, mind pedig fejben. Márk viszont felváltotta Patrikot és a 14-es kisfiút 4 ponton tartotta. Sok büntetőt harcoltunk ki, amiből vajmi keveset dobtunk be, pedig akkor talán még a 8 pontnál is kevesebb lett volna a különbség.

Dicséret illeti az egész csapatot, hatalmas küzdés volt, nagyon büszke voltam Rátok, hogy bármilyen meccs-szituációban azt csináltátok, amit kértem. Úgy érzem, nagyon egyben vagyunk, összetartó kis csapat lettünk, egymásért küzdöttetek, egytől-egyig.

Ez volt az utolsó forduló, ahol ugyan nem volt ott mindenki, mégis, velük teljes ez a társaság. Szülőknek köszönöm a biztatást, szurkolást, támogatást és azt, hogy egy emberként állnak mögöttünk, akármi is az eredmény.

Gratulálunk ellenfelünknek.

Balogh Imre (Vezérek):

„Lassú ébredés”

Az utolsó forduló előrehozott időpontja nem jött jól nekünk, mert áprilisban a tornatermünk parkettázása miatt több helyen kellett edzenünk, és nem mindenki tudott megjelenni az edzéseken.

Ezt a mérkőzést is éppen csak tíz játékossal tudtuk lejátszani, viszonylag gyenge kezdéssel. Szokás szerint „az öltözőben maradt a csapat”, csak erőteljesen kapaszkodva sikerült utolérni és néhány ponttal megelőzni a Kacsákat.

Szoros meccs lett, gratulálunk a Kacsáknak, akiknek a három legjobbja az Ugrómókusokat erősítette ezen a hétvégén, így ezen a meccsen nem játszhattak ellenünk.

     
Kacsák tagjai: Játékos neve P.sz.  
Nyíri Barna 15
Pénzes Patrik 8
Nagy-Mátrai Botond 5
Veliczky Tamás 5
Gerlang Dániel 2
Csere
Bóra Ádám 2
Bassola Domonkos 2
Vidéki Luca 1
Szántó Patrik  
Magda Zsófia  
Varga Kinga 1
Schvaller Márk  
Horváth Szelina  
 
Csapatok: DKKA Vezérek Siófoki KS
 
Eredmény: 27 39  
 
Edzői értékelés:

Balogh Imre (Vezérek):

„Kihagytuk a helyzeteket”

Erre a mérkőzésre megérkezett még két játékosunk, de sajnos a sok kihagyott helyzet miatt nem sikerült nyolc pontnál közelebb  kerülni a siófokiakhoz, és a végére el is fáradtunk. Gratulálunk ellenfelünknek a megérdemelt győzelemhez!