Nem bírtunk az ELTE BEAC Újbudával az alapszakasz utolsó fordulójában, így a tizedik helyről vághatunk neki a play-outnak. A mérkőzés a harmadik negyedben dőlt el, amikor a vendégek tetszés szerint érhették el pontjaikat.
Laufer Gabriella talpsérülése miatt nem léphetett pályára az utolsó fordulóban, rajta kívül azonban mindenki hadra fogható volt. Az első percekben kiegyenlített volt a mérkőzés, jobbára mi vezettünk egy picivel. A 10. percben fordított, és vette át az irányítást a BEAC, onnantól szaladtunk az eredmény után. Ellenfelünk csaknem 50 pontot szerzett az első félidőben, ami meglehetősen szellős védekezésről árulkodik.
A harmadik negyed közepéig (50-53) szorosan tartottuk a különbséget, majd egyre inkább elkezdett kinyílni az olló. Csapatunkban KK Deans-en kívül nem akadt jó teljesítmény, a vendégek pedig egyenletesen termelték a pontokat. 62-52-től kezdve folyamatosan tíz ponton kívül voltak a fővárosiak. A hajrában egyszer még feljöttünk 13 pontra (75-88), de a BEAC győzelmét semmilyen veszély nem fenyegette. KK Deans 43 VAL-ján kívül (30 pont, 11 gólpassz, 9 kiharcolt fault, 6 lepattanó) sajnos nem sok pozitívum volt a meccsben.
Most hosszabb válogatott szünet következik, aztán várhatóan március végén rajtol el az alsóházi rájátszás.
Dávid Kornél KA – ELTE BEAC Újbuda 78-96 (19-24, 24-23, 13-29, 22-20)
DKKA: K. Deans 30/6, Raffay D. 11/9, J. Simmons 9/3, Madár K., Salamon Zs. 8
Csere: Dávid M. 5, Szücs Lu. 8/6, Ehmann D. 3, Küllős K. 2, Papp L. 2