A gyenge harmadik negyed megpecsételte a sorsunkat.
Utolsó hazai mérkőzésünkre készültünk az Alba Regia Sportcsarnokban. Bár nyilván jó lett volna győzelemmel távozni hazai pályánkról, tudtuk, hogy a fontos kérdések szombaton dőlnek el. Ennek ellenére meglepő volt, hogy mennyivel élesebben kezdte a meccset a BKG, amely a 4. percben már 7-18-ra vezetett. A negyed második felében ledolgoztuk a hátrányt és be tudtuk fagyasztani a vendég gólgyártást. A negyed utolsó négy percét 13-3-ra nyertük meg, így 26-23-ra vezettünk tíz perc után. A második negyedben is folytatódott a pontgyártás. Nem hagyta magát a BKG, egyszer alakítottunk ki nagyobb előnyt (37-31), de visszajött a mérkőzésbe Little és Vincze vezérletével. 46-46 után a hajrá megint a miénk volt, és egy 9-2-es sorozattal építettünk előnyt a nagyszünetre.
Ami a harmadik negyedben történt, arra nehéz pozitív jelzőket találni. Marisa a 21. percben kosarat dobott ugyan, de legközelebb a 28. percben találtunk be újra akció végén a gyűrűbe… Közben Little vezérletével 69-57-re ellépett a BKG, ami hidegzuhanyként érte a lányokat. Annyi pozitívuma volt ennek a negyedben, hogy Laufer utolsó másodperces kosarával 73-64-re jöttünk fel, tíz pont alá. A negyedik negyedre a BKG támadójátéka is visszaesett. Marisa pontjaival 73-69-re jöttünk fel a 36. percben, innen azonban Little vezérletével a vendégek tudtak újítani. A vége 82-75-ös vendégsiker lett, mérsékelt második félidei teljesítménnyel, vereséggel búcsúztunk hazai pályánktól. Legjobbunk a 12 pontig és 15 lepattanóig jutó Precious Johnson volt.
DKKA: Varga S. 3/3, Marisa M. 19/9, Laufer G. 18/6, Hegedűs J. 2, Johnson P. 12. Csere: Dávid M. 8, Katona B. 9/3, Takács D. 1, Drávecz B. (Papp L., Sverteczki S.)