Hat győzelmet szerzett Akadémiánk női A-csoportos csapata első élvonalbeli alapszakaszában, és az utolsó fordulóig volt esélye bekerülni a felsőházi rájátszásba. Az albertirsai vereség után a play-outban fejezzük be a szezont. Szentpáli Gergő vezetőedzővel az alapszakaszról és a ránk váró feladatokról beszélgettünk.
Néhányat aludva rá, mi hiányzott a Cegléd elleni sorsdöntő mérkőzésen a győzelemhez és a rájátszásba jutáshoz?
Alapvetően két extra teljesítmény és jobb palánk alatti védekezés. Nem szabadott volna rögtön az első negyedben ekkora hátrányt összeszedni, aztán a nagyszünetre visszakapaszkodtunk, a félidő viszont nagyon rosszkor jött, hiszen lendületben voltunk. A harmadik negyedben megint ellépett a Cegléd, és egy ilyen rutinos csapat még egyszer nem enged ki a kezéből tíz pont feletti előnyt. Ugyanakkor nem tudok haragudni a csapatomra, hiszen végig küzdöttek. Egyszerűen kiütközött a rutin hiánya. A Ceglédnek elég erős hazai pályája van az alsóházi csapatok ellen, ráadásul az alapszakasz végére nagyon szépen összeálltak az új légiósuk érkezésével. Teljesen megérdemelten vitték el a nyolcadik helyet és jutottak be a rájátszásba.
A mögöttünk végzett csapatokat oda-vissza legyőztük, az előttünk lévők ellen viszont nem tudtunk győzelmet rabolni. Mondhatjuk, hogy a helyünkön vagyunk?
Igen, mondhatjuk, hogy reális a 9-10. helyezésünk saját magunkat és a többi csapatot is figyelembe véve. A Darazsak és a BKG ellen elvárható volt, hogy oda-vissza legyőzzük őket. A BEAC elleni hazai mérkőzés extra végjátékot és extra győzelmet hozott, idegenben, az utolsó előtti fordulóban pedig a sok sérültjük miatt elvárható volt az újabb győzelem. Van hiányérzetem, hogy tétmérkőzésen nem kaptunk el egyetlen erősebb csapatot sem. Ehhez egy meccsen mindenkitől extra teljesítményre lett volna szükség. Összességében nincs szégyenkezni valónk.
Nem mehetünk el a csapat mögé fokozatosan megérkező szurkolók mellett sem.
Felemelő volt a játékosoknak és nekünk is, hogy ennyien érdeklődtek a szereplésünk iránt. Nem feltétlenül a rengeteg győzelemmel, de azzal, hogy tiszta szívvel küzdöttünk és minden alkalommal felszántottuk a parkettát, igyekeztünk minél több szurkolót magunk mögé állítani. Felfelé ívelt a nézőszám, sokan eljöttek az idegenbeli mérkőzésekre is. Azt se felejtsük el, hogy az utánpótlás játékosok, edzők, akadémiai dolgozók kilátogatásával nemcsak jó, de családias is volt a hazai meccseink hangulata.
Megtaláljátok a motivációt a szezon hátralévő meccseire?
Nem szabad, hogy bárki is letargiába essen, csak mert nem jutottunk be a rájátszásba! Az első A-csoportos szezonunkban szép alapszakaszt futottunk, amit megkoronázhatunk, ha újabb mérkőzéseket tudunk megnyerni. Újonc csapatként a 9. helyen végezni, szerintem siker lenne. Elmondhatnánk, hogy kihoztuk a maximumot, hiszen egy pillanatig nem voltak kiesési gondjaink. Egy hónap van vissza a bajnokságból, motiváció lehet az is, hogy nem lesznek hosszabb szünetek már. Fiatal csapat vagyunk, mindenkinek meg kell találni a motivációt a fejlődésben.
Hogyan készültök az alsóházi meccsekre?
Az albertirsai mérkőzés után két nap pihenőt kapott a csapat, szerdán, csütörtökön pedig kettőt-kettőt edzünk. Pénteken edzőmérkőzést játszunk Szekszárdon, hogy ne essünk ki a ritmusból. A lányok hétvégéje szabad lesz, aztán már a megszokott rend szerint készülünk a jövő szombati első mérkőzésre, a Darazsak ellen. Fontos lesz a jó edzésmunka, mert mindenkinek szeretnénk lehetőséget adni ezeken az összecsapásokon.