Ahhoz, hogy "B" Döntőért játszhassunk a szombati meccseinket nyernünk kellett. A fiúk átérezték a helyzetet és jó hozzáállással kezdtük a meccset. A terveink szerint alakul a meccs, agresszív védekezéssel előnyt tudtunk szerezni félidőre, onnan pedig jól menedzseltük az eredményt, szépen felülkerekedve az egy-két hullámvölgyünkön.
Márk (Szondi) jó helyezkedéssel szerzett fontos kosarakat, Gergő (Dancs) pedig többször is szertefoszlatta jó egy-egyeivel és külső dobásaival a Pilis felzárkózási kísérleteit - a legjobbkor.
Az eltervezett védekezésünkbe sok hiba csúszott, több könnyű kosarat is, és szép kiosztásokbóli kinti kosarat is kaptunk és hibázgattunk támadásban, amivel közelebb maradt az ellenfelünk a félidőre, mint amennyire lehetőségünk lett volna elmennünk.
A 3. negyed nagyon szépen sikerült, és el tudtuk dönteni a mérkőzést. 29 pontot dobtunk jól megválasztott helyzetekből és szép labdaszerzések után és a védekezésünk is zártabb lett. Milán ( Minárovits) és Marci (Csabai) extrát nyújtottak védekezésben, ahogy az előző meccsen is. A csapatból 5-en is 10 pont felett termeltek, ami mindig jót jelent.
Bár nem játszottunk igazán jól, nagyon fontos volt ez a győzelem, mert ezzel biztossá vált, hogy bekerültünk az ország legjobb 20 csapata közé, ami szép teljesítmény.
Szép volt fiúk!
Három célunk volt a 3. mérkőzésre: