„Pár napon belül komoly bejelentést tehetünk.” – Dávid Kornél

Túl vagyunk az augusztusi felkészülésen, megvoltak az első edzőmeccsek, egyes korosztályoknál a selejtezők is. Magunk mögött hagytunk egy nehézségekkel teli idényt, amiről szakmai vezetőink már elmondták véleményüket. Ezúttal alapítónkkal, Dávid Kornéllal beszélgettünk, aki szintén elemezte a múlt szezon tapasztalatait, körüljártuk az új munkacsarnokunkkal kapcsolatos tudnivalókat, végül jelenlegi helyzetünkre és jövőképünkre tért ki.

Az előző szezon volt az első, amit elejétől a végéig a koronavírus járvány uralt. Bezárt iskolai tornatermek, szorosra egyeztetett edzésidőpontok, zárt kapus mérkőzések. Meglátásod szerint volt érdemben hasznos oldala a múlt idénynek?

Úgy gondolom, hogy az már önmagában nagy eredmény, hogy a szezon valahogy végigment. Amit a járvány ideje alatt meg tudtunk tenni azt megtettük, annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb biztonságban sportolhassanak játékosaink. Nem volt könnyű sem összerakni a programot, az edzések időpontjait összeegyeztetni, sem pedig levezényelni a szezont. Mindenkinek nagy köszönet jár, aki ebben segített! Természetesen a szülőknek is, hiszen a járványhelyzetben különösen felértékelődik az egészség, biztonság fogalma és ezt mindig szem előtt kellett és kell is tartanunk továbbra is. A mozgás és edzések lehetőségének megváltozása, az eredmények tekintetében is érezteti hatását, de törekedni kell minden körülmények között a céljaink szem előtt tartására, mégpedig a versenyképesség mellett az egyéni fejlődésben történő továbblépésre.

Milyen egyéb, európai vagy más külföldi példákról tudsz esetleg, amik a jövőre nézve kiutat jelenthetnek? Gondolok itt elsősorban arra, hogy friss hírek szerint az NBA sem teszi kötelezővé az oltást játékosai számára, míg itthon már az utánpótlásban szigorú szabályok érvényesek.

A professzionális kosárlabda és az utánpótlás két különböző műfaj. Más érdekek és célok szem előtt tartásával kell meghoznia megfelelő döntéseket. Mi az MKOSZ égisze alatt versenyzünk, a döntések és azok végrehajtása számunkra ugyanúgy kötelező, mint mindenki számára, aki ebben az országban kosárlabdázik. Ennek megfelelően kell a szabályaikat is betartani, ez érvényes ebben a helyzetben is. Persze vannak más példák is, amik működnek, működhetnek külföldön, de ez ebben az esetben nem releváns.

Az elmúlt héten tartottatok egy nagy, össznépi szülői értekezletet, ők hogyan fogadták az idei év új feltételeit?

Sajnáltam, hogy nem annyian voltunk, mint kellett volna, pedig itt megvan a lehetősége mindenkinek, hogy hozzászóljon, javasoljon és ötleteljünk bizonyos dolgokról. Legfontosabb téma egyértelműen az oltás, védettség és versenyzés kérdése volt, természetesen a jelenlevők elmondták véleményüket, de hangsúlyozom, a versenyzéssel kapcsolatos döntéseket a szövetség hozza meg, és végrehajtása mindenkire nézve kötelező. Az más kérdés, hogy a gyakorlatban ez milyen formában valósul majd meg. Ami tőlünk telik, megteszünk mindent hogy bizonyos dolgokban a véleményünket ne csak megosszuk velük, de ugyanakkor kérjük a hasonló véleményes döntések újragondolását is.

Nagy örömünkre velünk marad a következő szezonban is Andrea Turchetto, aki vitán felül új színt, más szemléletet hozott az Akadémiára. Hogyan látod az eddig betöltött szerepét, munkáját, illetve a fiú szakágon általa mentoráltak fejlődését?

Úgy gondolom, az Ő érkezésével, egy újfajta megközelítést ismerhettünk meg az elmúlt szezonban. Minden edző, szakmai vezető valamilyen filozófiával rendelkezik, amiben Ő hisz és bízik. Az utánpótlás többnyire türelemjáték, itt nem lehet egyik pillanatról a másikra egyenleget húzni, sem a gyerekek, sem az edzők munkája kapcsán. Örülök, hogy velünk van, szakmai hozzáértése megkérdőjelezhetetlen és ez az egyik legfontosabb alap, amire lehet építeni. Az egyéni fejlődés meghatározó elemei a jó szakmai háttér, a megfelelő infrastruktúra és az, amit a sportoló önmagától hozzátesz. Ehhez társul a testi adottság és máris követhetővé lehet tenni a fejlődés mértékét. Kérdés lehet az, amennyiben a fejlődés nem a vártaknak megfelelően alakul, melyik az a láncszem, ami hiányzik. Kapásból rá lehet vágni, hogy esetünkben az infrastruktúra, az önálló létesítmény mindenképpen javíthat az egyéni fejlődésen, ugyanakkor annak hiánya nem lehet mentség és akadálya az előre lépésnek.

Fontos kérdés, hogy legyen szó bármelyik szakág, bármelyik csapatáról, mikor és hol tudják akadémistáink elfoglalni új központjukat! Mit lehet tudni a csarnoképítés háttérmunkálatairól?

A tervek megvannak, elképesztő háttér munka folyik azóta, hogy lehetőségünk nyílt saját bázis megépítésére. Mint általában, nem egyik pillanatról a másikra valósulnak meg a dolgok, türelem kell, és sajnos sokszor az fogy el a leggyorsabban. De alakulunk, és reményeim szerint pár napon belül újabb bejelentést tehetünk csarnokunkkal kapcsolatban.

Visszatérve Andreára és a fiú szakágra, nem csupán az U18-asok fejlesztése lesz a feladata. Idén indulunk a Férfi NB II-ben is, ami új kihívást jelent mindenki számára. Milyen célokkal és esélyekkel vágunk neki a bajnokságnak?

Alapvető célunk a folyamatosság fenntartása 18 év felett is. Ehhez próbáltunk megfelelő versenyrendszerben indulni. Hogy az NB II az lesz-e, vagy sem ez majd kiderül később. Játéklehetőség. És ezzel együtt járó fejlődés viszont fontos lehet a továbblépéshez. Nem szeretünk ígérgetni, és olyan légvárakat építeni sem a kosarasok, sem pedig azok szüleik számára, ami csalódáshoz vezethet. Sok esetben csábítónak hangzik az ígéretekre épített légvárak meghódítása, de hiszem, hogy szakembereink megfelelően határozzák meg és építik kosarasaink fejlődésest. Ehhez szükséges az NB II-es csapat indulása.

Női vonalon reményeink szerint rövidesen Európa-bajnokot köszönthetünk. Dávid Mia ezekben a percekben utazik Portugáliába az U17-es 3×3-as válogatottal. Óriási büszkeség akadémiánk számára, de miként látja a szigorú apa a lányát?

Természetesen büszke vagyok rá, és nagyon örülök annak, hogy európa-bajnoki mérkőzéseken gyűjthet óriási tapasztalatokat. Nagy lökést kell, hogy jelentsen, ha sikerül a nemzeti csapatban pályára lépnie. Ez visszaigazolhatja azt a munkát, amit évek óta végez itt nálunk az akadémián. Minden edzőjének jár az elismerés, akik eddig vele, és csapattársaival foglalkoztak és foglalkoznak.

Számomra minden ehhez hasonló elismerés azt mutatja, hogy jó helyen vannak nálunk a gyermekek, a szakmai munka bár sosem lesz tökéletes, mindig tanulni és fejlődni kell, ez az edzői sors, de semmivel sem vagyunk hátrébb, mint bármelyik akadémia az országban. Megelégedni nem szabad, tovább kell dolgozni, építkezni és versenyképesnek lenni minden korosztályban.

Ugyan minden alkalommal hangsúlyozzuk mi akadémiánk célja, álláspontja, szakmai koncepciója – valószínűleg nem lehet elégszer ismételni –, milyen üzenettel indítanád útjára játékosainkat és edzőinket az előttünk álló, új idényre?

Munka, munka, munka. Lemondások és befektetett munka nélkül nincs siker. Szorgalom és kitartás kell a rendszeres edzésekhez. El kell fogadni, tudni kell alkalmazkodni az adott helyzetekhez, kihívásokhoz. Motiváltnak kell maradni, és építeni minden apró kis sikerre, mind a sportolóinknak mind pedig edzőiknek. Konkrétan az lenne az üzenetem a szezonra, hogy minden játékosunk, minden sportolónk legyen türelmes és szorgalmas, minden egyes edzésen hozza ki magából a maximumot, ezáltal egyénileg a szezon végére sokkal többet tudnak majd erről a játékról.

DKKA Sportmajális 2024
Nevezési lap ide kattintva érhető el!
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS