DKKA Férfi NBI/B

Rajt-cél győzelem Dunaharasztin

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Az első negyedben harminc pontot szereztünk – utána összesen harminckilencet. U20-as csapatunk nem tudta megszorongatni a listavezetőt.

Az előző fordulókban – a tiszaújvárosi mérkőzést leszámítva – alaposan megszórtuk ellenfeleinket, és úgy nézett ki, hogy ez most sem lesz másként: csapatunk a 4. percben 7-1-re vezetett, a 7. percben pedig 20-8 állt az eredményjelzőn a Szabó-Tóth-Kuttor trió pontjainak köszönhetően. Az első negyed végéig meg sem álltunk 30 pontig, és 30-13-nál kevesen gondolták, hogy a végeredményt tekintve jóformán kialakult a különbség. A hazaiak be-betaláltak (14. perc, 21-33), majd a mi perceink következtek, és 41-21-nél elértük a húsz pontos vezetést még a szünet előtt.

A fordulás után Somogyfoki, majd Szabó hármasával tartottuk húszon a különbséget, csapatkapitányunk pontjai után pedig lényegében lezártuk az összecsapást (26. perc, 27-50). A harmadik negyed második felét egyértelműen a hazaiak nyerték, és 8-0-ás sorozatuk azt jelentette, hogy állóháború alakult ki a felek között (28. perc, 35-50). A negyedik felvonásra Molnár állt a csapat élére, pontjaival elértük a meccs legnagyobb különbségét (35. perc, 39-63). Az utolsó percekben megint közelebb jöttek a hazaiak, végül 16 pontos győzelmet arattunk Dunaharasztiban.

63 dobott ponttal ritkán lehet idegenben meccset nyerni – most ez sikerült. Csapatunk legjobbja a 18 pontig, 8 lepattanóig és 30 VAL-ig jutó Szabó Zsolt lett.

Dunaharaszti MTK – Dávid Kornél KA 53-69 (13-30, 10-11, 14-15, 16-13)

Dunaharaszti Sportcsarnok, v.: dr. Magyari, Csák, Tóth K. (Hoffmann)

DKKA: Tóth P. 14/6, Simon B. 4, Molnár D. 11/6, Kis R., Keller V.

Csere: Szabó Zs. 18/9, Kuttor G. 8/3, Szalczgruber Á. 2, Somogyfoki P. 8/3, Somogyfoki Sz. 4, Büki B.

Molnár Dániel és Dzunic Branislav értékelése:

U20-as együttesünk az első negyedben tartotta a lépést a listavezetővel, és még a félidőben is csak 14 pontos hátrányban volt. A második húsz percben kijött a két csapat közti jelenlegi különbség.

DMTK-Zsíros Akadémia Kőbánya U20 – Dávid Kornél KA U20 93-58 (14-12, 32-20, 24-12, 23-14)

DKKA: Ugrics B. 15/6, Guttmann B. 21/6, Hüll M. 11/6, Borgatti N. 4, Rigó B.

Csere: Bócz M. 2, Antal D. 5/3, Kulifai O., Máté B., Vitéz B.

Címlapfotó: Zács Ágoston

nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!