Rangadóval indul az újév felnőtt férfi csapatunk számára

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

A Zöld csoport harmadik helyén álló Paks vendégei leszünk péntek este.

Amikor az első fordulóban nagy nehezen legyűrtük az ASE fiataljait, még csak sejthettük, hogy a Zöld csoport élmezőnyéhez tartozó két csapat játszott egymással Székesfehérváron. Azon az estén nagyon megnehezítették a dolgunkat Morgen Frigyes tanítványai, és kiderült, hogy nem véletlenül: az első kört 9/4-es mérleggel abszolválták. Sokáig együtt mozgott a győzelmeik és a vereségeik száma, majd november közepe óta tiszteletet parancsoló 6/1-et hoztak össze. A fehérvári „odavágón” nálunk Szabó Zsolt hiányzott a rotációból, most viszont Tóth Pétert kell hosszabb időre nélkülöznünk. Ellenfelünknél Pajor Dávid és Radics Gerzson is sérült, Pajor játékára lehet esély péntek este.

Nagyjából három hete játszottuk az utolsó mérkőzésünket, és próbáltuk hasznosan tölteni az ünnepi időszakot – kezdett bele vezetőedzőnk a mérkőzést felvezető és az ünnepi időszakot összegző gondolataiba, de azt is hozzátette, hogy nem ment minden egyszerűen, ugyanis kevés játékosunk tudott folyamatosan edzeni a kisebb sérülések és betegségek miatt. Mindez persze lehetőség is a fiatalok be- és felépítésére, így több junior és kadett játékos gyakorolhatott a felnőttekkel, hogy a saját bőrén érezhesse a felnőtt kosárlabda minden velejáróját.

Az ASE U23, amely több, az A-csoportban is számításba vett játékost is foglalkoztat a Zöld csoportban, már bebizonyította, hogy nem véletlen az eddigi eredménysoruk, azaz rangadóra készülünk Pakson – mondta el Dzunic Branislav. A szakember szerint az alapvető dolgok fognak dönteni: ki lesz gyorsabb és agresszívebb, illetve ki szerez több lepattanót és ad el kevesebb labdát.

A mérkőzés péntek este 19 órakor kezdődik, és a Hunbasket TV I. YouTube csatornáján nézhető majd élőben. Az ASE nem szerepeltet U20-as csapatot a Zöld csoportban, így fiataljaink ezúttal itt nem lépnek pályára (a regionális bajnokságban, szombat este viszont igen).

Atomerőmű SE U23 – Dávid Kornél KA

Paks, ASE Csarnok, péntek 19:00

nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!