Serdülő A csapatunk Erdélyben járt az őszi szünetben

Tavaly szülőkkel együtt, vonattal mentünk Sepsiszentgyörgyre, ami Budapesttől kb. 800 km és onnan utaztunk a környező településekre játszani. Idén csak a csapattal indultunk buszos körútra, hogy ne egyben kelljen több száz km-t megtenni. Az útvonal Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely és Szászrégen volt. Négy nap – négy mérkőzés.

Minden helyszínen kiemelt figyelemmel vártak minket. Amikor előbb odaértünk, mindenki tudta, hogy mérkőzés lesz, és készségesen segítettek. Rendkívül vigyáztak a csarnokok tisztaságára, lábtörlés után lehetett csak bemenni, és az öltözőket, mosdókat is azonnal rendbe rakták, villanyokat lekapcsolták. Nagyváradon az Antonio Alexe Sportcsarnokban játszottunk, ahol az U16-os EB-t rendezték a nyáron, és egyik helyszíne lesz a jövő évi felnőtt női EB-nek is. Bár az egyesületek anyagi körülményeikre mindenhol panaszkodtak, a mérkőzések előtt vagy után mindenhol vendégül látták a csapatot, csak azért, mert ők a HÁZIGAZDÁK. A vendégszeretet mindenütt általános jellemző volt. Természetesen mi is vittünk a lányoknak és vezetőiknek ajándékot, amelynek nagyon örültek.

Szakmai értékelés

A román kosárlabdázás felépítése hasonló a magyarokéhoz. A korosztályok a román kosárlabdázásban is páros évfolyamokra vannak bontva. U14/U16/U18, majd felnőtt. U14-ig van megkötés, pl., hogy nem lehet zónázni, U16-tól bármit lehet csinálni, azonban az első félidőben kötelező emberfogás van. A csapatok először régiókban játszanak, majd onnan a legjobb négy jut be az országos 16 csapat közé. Szinte minden hétvégén játszanak mérkőzést, a 16-ba kerülés után pedig hétvégi 2-3 napos tornarendszerekben mérkőznek meg a csapatok egymással. A végén a legjobb 8 kerül a döntőbe.

Sokkal agresszívabban játszanak, csak az olyan technikai dolgokban vannak előrébb, amelyek számukra már fiatalabb korban is engedélyezettek. A játékvezetés is ehhez az agresszívabb játékhoz igazodik, hagyják a test-test elleni kemény küzdelmet, ugyanakkor mindkét oldalra korrektek, részrehajlás nélkül fújnak, még akkor is, ha a saját csapatuk győzelme pár ponton múlik. Egységes játékvezetői felfogást tapasztaltunk a tavalyival együtt nyolc meccset végigjátszva. Látva az EB-t és VB-t, a játék szellemében történő fújás és az ehhez tartozó játékstílus közelebb áll a nemzetközi játékfelfogáshoz, mint a miénk.

A négy nap alatt lejátszott négy mérkőzésből rengeteget tanultunk. Az első mérkőzésen saját korosztályú csapat ellen gyakorolhattuk a védekezést. Itt a testi adottságok miatt alulmaradtunk, de nagyon hasznos volt, hogy erősebb lányokkal játszhattunk. A következő mérkőzés Kolozsváron volt, ahol egy kiváló, bajnokságban 2. helyen végzett csapattal játszottunk. ezen a mérkőzésen lehetőségünk volt az új, kadet korosztályban már alkalmazható csapda védekezés kipróbálására. Magas színvonalú, kiváló mérkőzés volt annak ellenére, hogy 12 ponttal kikaptunk. A harmadik mérkőzést este nyolc órakor játszottunk, amihez a lányoknak alkalmazkodniuk kellett. A helyi csapat közepes játékerőt képviselt, ezért ezt a mérkőzést nagyon jól fel tudtuk használni játékaink gyakorlására. Mindenki sok játéklehetőséget kapott, már három mérkőzés alatt is látszott a lányokon az előrelépés. A negyedik mérkőzés igazi ráadás volt. Gyakorlatilag mintha országos versenysorozat végéhez értünk volna. Korán reggel kellett a lányoknak fizikailag és fejben is összeszedniük magukat egy ki-ki mérkőzésre. A lányok AKARATból jelesre vizsgáztak, és győzelemmel fejeztük be négynapos szakmai utunkat. Összességében kiváló mérkőzéseket és rengeteg tapasztalatot, jó élményeket gyűjtöttünk.  A csapatformálás szempontjából a kirándulások, történelmi tanulmányok, az esti megbeszélések és játékok hagytak maradandó nyomot a gyerekekben.

Hozzáadott érték

Utazásunk fontos, kiemelt részének tekintettük, hogy a gyerekekkel megismertessük az általunk meglátogatott városok, régiók történelmi, kulturális és sportéletével. Bátran mondhatom, hogy a lányokat lenyűgözték a kinti magyarok, a Partium, Erdély és benne Székelyföld szépségei.

ZSOLNAY GYÖNGYI