Kíváncsian vártuk a kezdést, igazából nehéz volt felmérni, hogy mire is leszünk képesek. A mérkőzésen Molnár Dóri ponterőssége jelentette a különbséget a két csapat között. Természetesen szükség volt a többiek megfelelő hozzáállására, küzdésére is, ami így együtt magabiztos győzelmet jelentett.
Második mérkőzésünkre igen csak rányomta bélyegét a fáradság. Szerencsére azonban ezt megfelelő küzdőszellemmel sikerült kompenzálni, így magabiztos győzelemmel zártuk a várpalotai kirándulásunkat.
A két győzelemért gratuláció jár a csapatnak, azonban nagyon oda kell figyelni azokra a hibákra, amik kiütköztek a mérkőzések során. Ha erősebb csoportokban is eredményesek akarunk lenni, akkor ezeket a hibákat nagymértékben javítani kell majd.
Köszönjük a sok szurkolói támogatást, gratulálunk ellenfeleinknek is!