A Testnevelési Egyetem „A sportolói kettős karriert támogató regionális központ” című Európai Unió által támogatott projektben vesz részt.
A sportolói kettős karrier program a versenysport mellett kiemelten támogatja a sportolók oktatásban való részvételét annak érdekében, hogy sportpályafutásuk befejezését követően képességeiknek és képzettségüknek megfelelő munkát találjanak a munkaerőpiacon.
„A sportolói kettős karriert támogató regionális központ” című projekt céljai a következők:
• Az általános és középiskolai sportoló diákok tanulmányainak támogatása középiskolában, illetve felsőoktatásban való folytatásához.
• Felnőtt sportolók munkaerő-piaci integrációja, reintegrációja.
• A sportolók, sportszövetségek, klubok, egyesületek, kormányzati szervek és oktatási intézmények közötti kapcsolat megerősítése.
• A sportolói igények felmérése a kettős karrier témakörében.
A projekt keretében kutatást végzünk a hazai sportolók között, melyben felmérjük, hogy véleményük szerint a különböző sportszervezetek, oktatási intézmények, programok hogyan tudnák támogatni őket kettős karrierjük sikeres megvalósításában. kérjük, hogy a kérdőív kitöltésével járulj hozzá a projekt sikeréhez.
http://goo.gl/forms/iq0LSYW3e1
A kérdőív kitöltése anonim és kb. 15 percet vesz igénybe. Az adatkezelésre vonatkozóan a 2011. évi CXII. törvény alapján járunk el.