Korosztály: |
Kenguru (U11) |
Csoport: |
Alapszakasz |
Forduló: |
2. forduló |
Helyszín: |
Székesfehérvár |
Terem: |
Bory Jenő Általános Iskola |
Dátum: |
2016-11-19 |
Csapatok: |
DKKA Gepárdok – DKKA Párducok |
Eredmény: |
48 : 37 |
Negyedek: |
5 : 16, 18 : 6, Büntetők: 4 : 5, 5 : 6, 16 : 4 |
Edzői értékelés: |
Deme Dóra (Gepárdok): A 2. fordulóban szintén hiányzott pár játékosunk sérülés, betegség, diákolimpia miatt, így a keret ugyan leszűkült, de az ott lévőkkel mindent megtettünk. A Párducok csapata ellen-mintha csak valamilyen törvény lenne- nem igazán találtuk meg az emberünket, vagy ha igen, nem voltunk elég közel, így be is talált ellenfelünk sorra. Nálunk pontot szerezni csak Bálint és Csongi tudott, így hoztuk az első negyedet 5-16-ra. Több védekezést és lepattanószerzést szerettem volna itt látni. A második negyedet viszont ellentmondást nem tűrően kezdtük, Döme és Andris ontotta a kosarakat, könnyű ziccereket dobtunk, volt benne lendület és a végére is figyeltek, sikeres szakasza volt ez a mérkőzésnek. Egyúttal védekezésben is tudtunk teljesíteni, a bedobásoknál végig ott voltunk, valamint az ellenfél előreíveléseit is egész jól hatástalanítottuk azzal, hogy palánk-ember között védekeztünk. Néha ki lehetett ugrani labdát szerezni, de mivel folyton előredobták a labdát, könnyebb volt türelmesen kivédekezni és kikényszeríteni az eladott labdákat. Laci tudott még betalálni ebben a negyedben. A büntetők a múltkorinál jobban sikerültek, 4 ment be-odafigyeléssel lehetett volna több is, ha nem kapkodjátok el a mozdulatot. Egálról fordultunk. A harmadik negyedben az első sor magához tért, Csongi és Endre büntetőket harcolt ki, Bálint mezőnykosarat dobott és Kiss Marci is próbálkozott, most sajnos kevesebb sikerrel, de az akaratot láttam rajt és ez a lényeg. Biczó Bence rendkívül hasznosan játszott, dobta be a labdát és jól védekezett. Pontszegény negyedet zártunk 5-6-tal. Az utolsó játékrész ugyan döcögősen indult- ha 15 helyzetet nem hagytunk ki, akkor egyet sem-, átdobtunk a gyűrűt, nem is mentünk befelé, hagytuk magunkat kiszorítani, a tiszta ziccert pedig nem a palánk megfelelő helyére céloztuk. Ennek ellenére, amikor megtört a jég Andris egy kosarával, ő és Döme szintén remekelt, utóbbi sokat fejlődött a megindulásban, ezekből lehetett helyzetet kialakítani. Andrist le se lehetett állítani-nem is akartuk-, a dobott 21 pontja magáért beszél. Csikós Bence, Levi, Zsombi és Laci is kivette a részét védekezésben és a támadás előkészítésében. 16 pontot szereztünk, ellenfelünknek pedig mindösszesen 4 pontot engedélyeztünk a záró negyedben, így megszereztük első győzelmünket! Gratulálok a csapat minden tagjának! Ellenfelünknek köszönjük a játékot. Sándorfi Gergely (Párducok): Nagyon változatos és színvonalas mérkőzésen kaptunk ki. A harmadik negyed végén még vezettünk, de a gyerekek nem tudták felülmúlni izgalmukat, a túlzott győzni akarás eredménye, hogy a végén semmi sem sikerült Gratulálunk az ellenfélnek. |
A Gepárdok tagjai: |
|
Játékos neve |
Pontszám |
Pásti András |
21 |
Sándor Döme |
11 |
Kinorányi Bálint |
5 |
Varga Csongor |
4 |
Hézl László |
4 |
Csurgai-Horváth Levente |
1 |
Tóth László Endre |
1 |
Biczó Bence |
1 |
A Párducok tagjai: |
|
Játékos neve |
Pontszám |
Móré Gergő |
0 |
Őry Gergely |
3 |
Farkas Ervin |
7 |
Pőcze Máté |
3 |
Polyák Cintia |
1 |
Tóth Marcell |
0 |
Zsolnai Zoltán |
5 |
Beraczkai Noel |
6 |
Gyöngyösi Kevin |
4 |
Gaál Alex |
4 |
Muhhadri Lilidom |
2 |
Kiss Roland |
2 |
Csapatok: |
DKKA Párducok – DKKA Nyuszik |
Eredmény: |
45 : 26 |
Negyedek: |
15 : 4, 7 : 8, Büntetők: 3 : 3, 5 : 4, 19 : 7 |
Edzői értékelés: |
Sándorfi Gergely (Párducok): A második mérkőzésre sikerült összeszedni magunkat és néhány egyéni jó teljesítménnyel eredményesebb lett a játék. Mosolygó Bea (Nyuszik): A meccset bátortalanul kezdtük és bár voltak szép pillanatok és pontok, nem sikerült azt nyújtani, amit szerettünk volna. Kár érte, ennél ez a csapat többet tud… |
A Párducok tagjai: |
|
Játékos neve |
Pontszám |
Móré Gergő |
0 |
Őry Gergely |
8 |
Czirák Dávid |
1 |
Farkas Ervin |
10 |
Pőcze Máté |
10 |
Tóth Boglárka |
0 |
Zsolnai Zoltán |
10 |
Beraczkai Noel |
3 |
Kolompár Jázmin |
0 |
Gyöngyösi Kevin |
3 |
Gaál Alex |
0 |
Némethi Dániel |
0 |
Csapatok: |
DKKA Nyuszik – DKKA Gepárdok |
Eredmény: |
10 : 36 |
Negyedek: |
3 : 2, 2 : 21, Büntetők: 2 : 5, 1 : 2, 3 : 8 |
Edzői értékelés: |
Mosolygó Bea (Nyuszik): Sajnos, a második meccsünk is hasonlóan alakult, az első negyedben még tartottuk a lépést az ellenféllel, de utána az óriásira nőtt pontkülönbség miatt a csapat lélekben is feladta a küzdelmet. Ezen mindenképpen dolgoznunk kell a következő időszakban! Deme Dóra (Gepárdok): Második meccsünket pihenő után kezdhettük meg, a Nyuszik csapata ellen. Ők fáradtabbak voltak, viszont az öltözőben helyretettük a dolgokat, hogy ez semmit nem jelent. Ehhez képest pontszegény első játékrészt láttunk, mintha minden meccset megilletődve, ijedten kezdenénk. Nem értem, miért van, ha utána meg szárnyalni tudtok. Erre keresem az ellenszert. 3-2-re vezetett az ellenfél. A második negyed menetrendszerűen jobban ment, Csongi, Döme és Andris a sok szerzett labdát meg tudta becsülni és pontra váltotta, hol sima ziccerekkel, hol pedig lepattanókból. Még mindig gond, hogy bent állunk a festékben, így nincs hely betörni 1:1-ben, de ezt még gyakoroljuk. Sok kéz-és láb között így is sikerült beférkőznünk, vagy távolabbról dobni, de ennek igazából nem ez a módja. A labdaszerzés utáni lendületből dobott kosarak szépek voltak, néha leosztani is sikerült, ha volt középen egy védő. Ezek nagyon tetszettek. A büntetők itt alakultak eddig a legjobban, 5-öt sikerült bedobni. 7-28-ról fordultunk, ekkor már látszott, hogy nagy lesz a különbség, ám itt még volt vissza egy félidő. A harmadik negyed az újabb találós kérdés számomra… Atti tudott egy kosarat dobni-ami nagyon szép volt-, ám ha többször lerázta volna védőjét és labda felé mozdul, még többször lehetett volna ilyet csinálni. ehhez mondjuk az is kell, hogy ne 3-4 ember közé vezessük be középre, ahol elveszik a labdát, főleg, ha nem védjük. Ez nem csak nála fordult elő, többeknél, egy védő ha az orra előtt vezetjük, el fogja venni, mi is el szoktuk az ellenfelektől. Pozitívum, hogy Jákli Marci is többször meg tudott indulni, illetve védekezésben sem voltak „fehér foltok”, mindig tudtuk, merre járnak embereink, csak hagytuk, hadd szedjék a lepattanókat, hadd próbálkozzanak. Csongi és Zsombi felváltva jól védekeztek a 19-es kisfiún, amikor megértettük, hogy szemben kell vele maradni. Levi jól mozgott a pályán, talán felvállalhatott volna több helyzetet, Laci pedig elkeseredett a 3 hibája miatt, de a harcias védekezésben ez benne van, szomorúságra semmi ok. Az utolsó negyedre mi is elfáradtunk, csak tartani tudtuk az eredményt, 3-8-ra sikeredett, Dani szép kosarának, Andris ziccerének és Csongi lepattanójának köszönhetően. Cs. Bencének volt pár labdaszerzése, amiből indulhatott, Endre pedig védekezésével járult hozzá az eredményhez. Gratulálok csapatomnak a győzelemhez!!! Örülök, hogy Roli és Zéti is ott volt velünk. Ellenfelünknek köszönjük a játékot. |
A Gepárdok tagjai: |
|
Játékos neve |
Pontszám |
Pásti András |
9 |
Sándor Döme |
9 |
Varga Csongor |
8 |
Kinorányi Bálint |
2 |
Király Attila |
2 |
Bencsik Dániel |
2 |
Csurgai-Horváth Levente |
1 |
Tóth László Endre |
1 |
Hézl László |
1 |
Csikós Bence |
1 |