Véget ért a bajnokság, leány szakágunk mindegyik korosztályában a döntőkkel lezárult a 2021-2022-es idény. Ennek apropóján kérdeztük a női szakág vezetőjét, Gáll Tamást, hogyan értékeli csapataink szereplését. Szóba került az általa irányított junior csapat küzdelmes szezonja, a tavalyihoz képest idén más célokért küzdő Női Amatőr NB I-es gárdánk, valamint a fiatalabb korosztályok bajnoki versenyfutása is.
Idén újra vállaltál edzői munkát, az U18-as csapatot vezetve próbáltatok az utolsó utánpótlás évükbe lépő 2004-esekkel egy jó szezont futni. Miként fogtatok munkához és milyen elvárásaid voltak a szezon kezdetekor?
Utólag úgy érzem kicsit túlzott elvárásokkal vágtam neki ennek a szezonnak a junior csapattal. A terv az volt, hogy egy komolyabb stábbal, felnőtt kosárlabdára hajazó szisztémával fogunk munkához, amiben megkapja a feladatát a két másodedző, az erőnléti edző és természetesen a vezetőedző is. A taktikai repertoárban megint csak azt mondhatom, hogy szintet kívántunk lépni és mind támadásban, mind védekezésben egy jól meghatározott szemlélet mentén haladtunk. Azt gondoltam, hogy ezek a lányok a felnőtt kosárlabda kapujában állnak, megpróbálkozunk – sokszor talán unalmas edzések ellenére is – valami újjal. Ez az első selejtezőn úgy érzem még úgy, ahogy működött, aztán fokozatos mélyrepülésbe fogtunk.
Nézzük ennek tükrében a realitásokat. A csapat a junior leány bajnokság 22. helyét szerezte meg. Hogyan értékeled a lányok teljesítményét?
A mélyrepülést szó szerint értem, eredményekben is meglátszott a gyenge teljesítményünk. Egy ideig reménykedtünk a B-döntőben, aztán az országos mezőny alá kerültünk. Számomra ez eredményesség szintjén mindenképp csalódás, de leginkább azt sajnálom, hogy kosárlabda szakmai szempontokból nagyon kevés szegmensben tudtunk előrelépni.
Mi volt mindennek az oka?
Olyan edzéslátogatottsággal dolgoztunk, ami a minimális elvárt szintet sem ütötte meg. Ez sem a kadett, sem a serdülő csapatunkra nem volt jellemző. Értetlenül álltam, állok a dolgok előtt, mert adva volt a lehetőség a csapat számára, hogy komoly fejlődésen menjünk keresztül, a lányok utolsó utánpótlás évében. Azért az nem titok, legalábbis én mindenképp így gondoltam, hogy ennek a korosztálynak van egy erős magja, akik köré meg lehet találni azokat a hasznos kiegészítő embereket, és így ez a társaság komoly szintre léphetett volna. Talán az „A” döntő túlzó elvárás lett volna, de az én szememben, papíron ez a keret „B” döntő résztvevő kellett volna, hogy legyen, melynek a közelében sem voltunk. Ez csak az eredményesség része, azonban az sem titok, hogy akadémiánk az egyéni fejlődésben hisz elsősorban. Heti öt csapatedzésre és heti három egyéni képzésre van lehetősége mindenkinek. A feltételek maximálisan adottak ahhoz, hogy valaki fejlődjön, látva azonban ezek kihasználtságát, mindezek tükrében számomra hatalmas csalódás ez a szezon.
Négy felnőtt játékossal kiegészülve, a Női Amatőr NB I Zöld csoportjának is a junior játékosokkal futottunk neki. Mennyire sikerült ezzel a dupla terheléssel megbirkózni és milyen eredményt hozott a gyerekek fejlődése szempontjából?
Úgy gondoltuk, hogy ez a két csapat valójában egy. Együtt is edzettek, hiszen valóban csupán négy „felnőtt játékosunk” maradt, de mégsem működött szimbiózisban a két társaság. Nagyon nehéz szakmai vezetőként szakmáról beszélni akkor, amikor hetente 7-8-9 játékossal állunk ki a mérkőzéseinkre. Teljesen más lett volna az NB I/B-s szezon, ha konstans mindenki rendelkezésre áll. Nagyon embert próbáló szezon volt az edzők számára, hiszen sosem lehetett tudni, hogy éppen az adott hétvégén kikre lehet számítani. Ilyen banális körülmények között nem lehet sem taktikáról, sem fizikai állapotról beszélni. Ha pozitívumokat szeretnék kiemelni, egyfelől az eredményeket nézve érdemes elmondani, hogy még így is – sokszor szerkezet és megfelelő létszám híján – megelőztünk négy csapatot a Zöld-csoportban. Másfelől, mivel a korábban már említett erős junior magunk alig tudott együtt játszani, lehetőséget kaptak olyan fehérvári gyerekek, akiknek erre amúgy kevesebb esélye lett volna. Mindazonáltal ezek egy szakág vezetőjének igen csekély vigasz.
Haladva a korosztályokkal, a kadett leány gárda a regionális bajnokságban szerepelt. Náluk végképp az egyéni fejlődés került középpontba Bukics Zsolt irányításával. Hogy látod az ő szezonjukat ebből a szempontból?
Amíg a juniorok kapcsán nem lehet reális eredményekről beszélni, addig azt gondolom az U16-os gyerekek kihozták magukból a maximumot. Nyilván az edzők gyakran az éves célkitűzéseiket a realitásokhoz képest túlpozícionálják, mondván, hogy „merjünk nagyot álmodni”. Ez nekünk az U18-as társasággal nem sikerült, viszont a kadettek abszolút jó szezont futottak. A gyerekek nagyon jó szellemiségben dolgoztak egész évben, az edzők örömmel dolgoztak velük és összetartó, homogén társaság alakult ki. Az edzésmunkájuktól kezdve a mérkőzéseken mutatott teljesítményükig ez meglátszott rajtuk. Néhány edzést tarthattam nekik a szezon során, és meg kell mondjam, a legnagyobb örömömre szolgált. Nagyon sok értékes emberből álló társaság, akikkel lehet napról napra fejlődni. Tavaly is említettem már, hogy ez a korosztály az akadémiánkon a kevésbé tehetségesek közé tartozik. Egy év távlatában azonban emelem kalapom előttük, mert a lányok szorgalma példaértékű lehet mindenki számára.
Idén egyedül a serdülő lányok jutottak országos döntőbe, és értek el végül 14. helyezést. Mi volt a titok, mit emelnél ki az ő teljesítményük kapcsán?
Titokról kár lenne beszélni, mivel az akadémiai korosztályaink közül a junioroktól és a serdülőktől lehetett eredmény szintjén bármit is elvárni előzetesen. Nekik sikerült eredményes szezont futni, ami a korábban már említett junior csapatnak nem sikerült. Volt szerencsém mindegyik mérkőzésüket a kanizsai „B” döntőn élőben látni, és örültem, mert úgy gondolom nekik valóban sikerült a realitások talaján maradva kosárlabdázni. Mindenképp dicséret illeti a lányokat, mivel a három akadémiai korcsoportból ők jutottak legmesszebbre, igaz azt gondolom egyéni képességekben is ebből a korosztályunkból kerül ki a legtöbb, a mezőnyben átlag feletti képességekkel bíró játékos. Ez mutatkozik meg a kiválasztó, képző táborokon való szereplés, szerencsére sűrű résztvevői voltak a 2008-2009-es lányok ezeknek a válogatott programoknak.
Végezetül a legkisebbekről. U11-ben és U12-ben is külön leány csapatot versenyeztettünk. Milyen edzői visszajelzést kaptál a lányok fejlődéséről?
Hektikusságról számolt be mind Kovács Timi, mind Nagy Sanyi bácsi. Nagy amplitúdókkal változott a létszám az edzéseken, ami mindig befolyásolja a játékosok fejlődését, pláne ilyen fiatal korban. A szülőktől szerencsére pozitív visszajelzéseket kaptunk, úgy tűnik, ami a fő cél ebben a korosztályban, hogy megszeressék ezt a gyönyörű sportágat a gyerekek, az sikerült. Eredményekről kár lenne hosszasan beszélni, bár azért fájó, hogy pár alkalommal azért nem tudtunk magasabb szintű csoportokban játszani, mert nem volt kellő létszámunk hozzá. Azonban ugyanezt gondolom a kenguru korosztály alatti helyzetünkről, ami az egész akadémiát illeti. A jövő szempontjából jó lenne még szélesebb bázissal dolgozni, hogy aztán idővel a lemorzsolódások ne érintsenek bennünket ennyire érzékenyen.
Gyorsan eltelt egy év, ha összességében kellene értékelned a szakág szereplését, fejlődését, helyét a honi kosárlabdázásban milyen pontok mentén haladnál?
Ezt az évet egy gyenge-közepes évnek könyvelem el. Az is fontos tanulság, hogy mennyit „takaróztunk” korábban a Koronavírussal, amire idén már nem igen hivatkozhat senki sem. Önkritikusan kell szemlélnünk ezt a szezont, legalábbis én vezetőként, edzőként biztosan így fogom fel. Úgy gondolom, hogy a vezetőséggel, de tovább megyek a komplett szakmával érdemes lenne megoldásokat keresni a korábban már említett problémákra, mert nem gondolom, hogy lokális problémáról van szó. Lehet pesszimistának tűnik ez az interjú, de nem szeretném, hogy ilyen kép alakuljon ki. Meggyőződésem, hogy realitásról beszélek. Akkor is, amikor a mindennapi gondokról beszélek, és akkor is, amikor azt mondom, hogy egyébként egyének szintjén mennyi tehetséget adott a magyar kosárlabdázásnak a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia. Ez mind mi vagyunk, hol gyengébb szezont futunk, hol jobbat. Azonban azt azért nem szabad elfelejteni, hogy amióta itt dolgozom, minden évben volt fehérvári játékos a Női NB I-ben, vagy a korosztályos válogatottakban, vagy az érettségi után külföldön tanultak tovább játékosaink. Más kérdés, hogy nevelünk mi kosárlabdázókat, csak nem magunknak, hanem más sportszervezeteknek, de ez megint csak olyan probléma, amin a jövőben dolgoznunk kell.
A héten megtartottuk évzárónkat, közelednek a nyári táborok, aztán rövid szünet után folytatódik elölről minden. A következő szezonra van előzetesen valamilyen elképzelésed, elvárásod az edzők és a csapatok irányában?
Bízom benne, hogy tiszta lappal, augusztusban egy új szemléletű évet tudunk megkezdeni. Az iskolákba szeretném, ha minél előbb, minél több edzővel be tudnánk jutni és az ideinél is aktívabb toborzást végezni, hogy a már említett széles bázist minél előbb biztosítsuk. Ezen kívül remélem, hogy a napi munkát is komolyabban tudjuk venni a következő idényben, a szülő-gyerek-edző háromszögben aktívabb és minőségben is jobb munkát végezhetünk. Nem csapatsikereket, hanem olyan mentalitást szeretnék látni egyénektől, ami a kemény napi munkával párban úgyis sikerekhez vezet egy idő után. Az a hitvallásom, hogy legyünk igényesek önmagunkkal szemben, a következő évben remélem minden leány csapatunk ennek szellemében dolgozik majd!
