Több fronton is helyt kell állnia 

 

Tulajdonképpen villámkarrier az övé, a mindössze 26 éves Blahó Barnabás két csapatot irányít a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémián, augusztus elején pedig csatlakozott a TLI-Alba Fehérvár szakmai stábjához is. A fiatal szakember mindössze négy éve edzősködik.

 

       – Még nem töltöttem be a 26. életévemet, amikor a vezetőedző, Dzunic Branislav jelezte, szeretne még valakit segítőnek Góbi Henrik mellé, lehetőleg fiatal, ambiciózus edzőt. Nagy örömömre rám esett a választása. Az akadémián négy éve dolgozom, egy éve főállásban. Mivel ez a munkám, délelőttönként is ráérek, amikor a kisebb gyerekek iskolában vannak, az utánpótlás tagjainak tartok egyéni képzéseket, valamint nyár óta a felnőtt együttes tréningjein veszek részt. Nagy lehetőségnek, ugyanakkor komoly kihívásnak találtam, hogy Dzuniccsal dolgozhatok.

       – Említetted, immár négy éve edzősködsz. Miért vágtál bele ilyen fiatalon?

       – Természetesen kosaraztam, 11 évesen kezdtem Fehérváron, 10 éven át sportoltam, irányító poszton, azonban sérülés miatt egy évet kihagytam. Az egyetemen sérültem meg, Szegeden játszottam az NB I/B-ben, a későbbiekben folyamatosan bajlódtam a vállammal. 21 évesen úgy döntöttem, hogy elég volt a harcokból. Arra nem volt esélyem, hogy a legmagasabb osztályban szerepeljek, az Alba felnőtt együttesével 18 évesen ugyan néhányszor edzettem az érettségit megelőzően, de tinédzserként nem tudtam ott megragadni. Az egyetemet egészségfejlesztés és rekreációs szervezés szakon elvégeztem 2011-ben, valamint a sportedzőit is. Visszatértem Fehérvárra, majd a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia U18/B-es csapatánál kezdtem a munkát.

      – Ahol olyan jól dolgoztál, hogy Dzunic azonnal felfigyelt rád.

      – – Ez azért túlzás. Végig az ifikkel dolgoztam, egy évet pedig a serdülőkkel, mindig a B-csapattal. Tavaly Peresztegi Nagy Ákos segítőjeként tevékenykedtem az U18-as és az U20-as A-együttesnél. Sokat tanultam ezen időszakban Ákostól. A nyár óta pedig még többet fejlődhetek, Dzunic az egyik, sőt, talán a legjobb hazai szakember. Nagyon érti a szakmát, átlátja a játékot, tudatosan építi fel a csapatait, precízen készül nem csak a meccsekre, minden tréningre is. A mérkőzéseken jól reagál az ellenfél edzőjének lépéseire. Partnerként kezel, a döntés az övé, de sokat beszélgetünk hármasban, kikéri Ricsi véleményét és az enyémet is. Van munkám, a felnőttek mellett én irányítom az U18-as csapatot, valamint az NB I/B-s együttest.

      – Mi az álmod szakvezetőként?

      – Most nyilván azt kellene mondanom, hogy majdan szeretnék vezetőedzőként dolgozni az élvonalban, de ezen még nem gondolkodtam. Jól érzem magam a jelenlegi helyemen, örülök, hogy itt lehetek, szeretnék minél többet megtanulni a szakmáról.

      – A gárda két vereséggel kezdte a bajnokságot, majd legyőzte a MAFC-ot, szombaton Kecskemétre utazik. A brigád mire lehet képes a bajnokságban?

      – Úgy gondolom, a keret sokra hivatott. Kezdünk összeállni, a négy külföldi lassan megtalálja a helyét, a magyar játékosok is egyre inkább értik egymás gondolatait. A vezetők a négy közé jutást tűzték ki célul, ami megvalósítható. Kecskeméten természetesen győzni szeretnénk, bár nem lesz egyszerű. Annyira kiegyenlített a bajnokság, hogy egyetlen meccs sem az. Aztán jön a Kaposvár, őket is két vállra kell fektetnünk.