Ünnepek előtti adománygyűjtés

Petz Gábor

Botos Péter

A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia férfi szakágának vezetője, Peresztegi Nagy Ákos ötlete nyomán a korosztályos csapatok adománygyűjtésbe kezdenek. Az ajándékok a Székesfehérváron található Fejér Megyei Szent György Kórház gyermekosztályára, valamint egy nevelőotthonba jutnak el.

– Amikor Szegedre, a női felnőtt csapathoz, a SZEVIÉP-hez kerültem 2006 nyarán, néhány hónappal később, a decemberi ünnepeket megelőzően szembesültem azzal, hogy az egyesületnél komoly hagyománya van az adományozásnak. A teljes csapattal elmentünk a Szegedi Gyermekklinikára, ahol önfeledt, vidám órákat töltöttünk beteg gyerekkel és természetesen megajándékoztuk őket.  Az eseményt megelőző napokban a látogatásunk már beszédtéma volt az öltözőben. Ez a jótékonykodás, a gyerekekre irányuló fokozott figyelem megérintett, elhatároztam, hogy a későbbiekben, az általam irányított csapatoknál ugyanezt igyekszem megvalósítani. Később Baján és Diósgyőrben tevékenykedtem a felnőtt együttesnél, sikerült is bevezetni és ezzel hagyományt teremteni. Én már nem tevékenykedem egyik helyen sem, de a dolog azóta is működik, mindkét, korábbi egyesületem a helyi kórház gyermekosztályát látogatja és örvendezteti meg ajándékokkal – mondja Peresztegi Nagy Ákos.

Peresztegi Nagy Ákos május óta dolgozik a DKKA-nál, a tél közeledtével egyre többet gondolt arra, hogy a fehérvári, kosaras utánpótlás is bekapcsolódjon az adománygyűjtésbe, majd a játékok kiosztásába.

– Egyeztettem az akadémia vezetőivel, Dávid Kornéllal, Kiss Jánossal, Matus Gáborral, akik maximálisan támogattak. Felvettem a kapcsolatot dr. Csernavölgyi Istvánnal, a kórház igazgatójával, aki örült a kezdeményezésnek, jelezte, minden segítséget megad, hogy az akciónk sikeres legyen. Aztán beszéltem korosztályos csapataink edzőivel, akiknek elmondtam, hogy az akadémiánkon sportoló gyerekeknek jelezzék, az általuk otthon már nem használt játékokat, plüssállatokat, korábban kedvelt, de már elfelejtett dolgokat hozzák be a csarnokba, az utánpótlás irodába. Ott ezeket összegyűjtjük, s karácsony előtt az akadémia edzőivel elvisszük a beteg és rászoruló gyerekeknek. Jelen állás szerint két helyre juttatjuk el a meglepetéseket, a fehérvári kórházba és valamelyik gyermekotthonba. Természetesen nem csak a nálunk pattogtató gyerekek, valamint szüleik adakozhatnak, a szurkolóink, a kosárlabdát szeretők is segíthetnek a rászorulókon. Tudom, mekkora örömet jelentenek az összegyűjtött holmik, ugyanis a kórházban a betegséggel küzdő, a nevelőotthonokban pedig a család nélkül felnövő csemetéknek jelentenek hatalmas örömet az ajándékok. A felajánlott tárgyakat december 19-én, pénteken, délután 2-ig várjuk a Gáz utcában található Vodafone Sportcentrumban, az első emeleti utánpótlás irodában. A tervek szerint december 21-én, vagy 22-én eljuttatjuk a gyerekeknek.

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS