Az előző, egymás elleni mérkőzésünk után adva volt, hogy sokkal határozottabban, okosabban kell játszanunk.
Jól kezdtük a mérkőzést, kellően agresszívak voltunk védekezésben, azonban támadásban kissé pontatlanok voltunk. A második negyedben aztán minden hiányzott a játékunkból, ami addig megvolt, csak futottunk a labda és az ellenfél után.
Fordulás után sikerült összekapnunk magunkat, jó második félidőt játszottunk, kár a második játékrészért.
Az első félidőben igazából csak a kihagyott dobások miatt van bennem hiányérzet, nagyon sok könnyű ziccer maradt ki, de a többi játékelem szépen a helyén volt.
A második félidőre aztán fejben szétestünk, talán a fáradtság miatt (egymás után játszottuk a két mérkőzést), de ez nem ment fel minket a hibák alól. 40 percen keresztül ott kell lenni a pályán, máshogy nem fog jönni a győzelem.