Nagy örömünkre a Vadmacskák csapata bejutott a regionális kenguru döntőből az országos jamboree-ra.
Mindenki nagy várakozással tekintett a döntőre, izgalommal vártuk edzők,szülők,játékosok.
Egészen addig, amíg ki nem derült a lebonyolítás formája. Az, hogy 4 csoportra kell szednem a csapatomat és mindegyik csoport másik edzőhöz kerül. Nálam nem lesz saját játékosom. Ennél a pontnál mindenki kedve elment az egésztől, négy kislányom vállalta csak a részvételt.
Ahogy teltek a hetek, azért összeállt a csapat és felfogtuk egy jó bulinak az egészet, egy „csapatépítő tréningnek”, ahol azért remélhetően majd sokat tudunk együtt lenni a délutáni programokon pl.
Amikor megérkeztünk a vártnak megfelelő hatalmas káosz volt. Csilla néninek hála (aki előző héten már megjárta az U12 jamboreet Miskolcon), mi jól vettük az akadályokat, mindenki megtalálta a saját csoportját, a saját edzőjét. A csapatok kaptak animátorokat is maguk mellé, akik nagyon ügyesen és kedvesen foglalkoztak a gyerekekkel.
Ennek ellenére azért még nem volt felhőtlen a hangulat, az edzőkön is látszott, hogy szívesebben lennének a saját csapatukkal, legalább annyira, mint a megszeppent kislányok a saját edzőikkel.
Mindenki lejátszotta a tét nélküli mérkőzéseit az idegen csapattársakkal és edzőkkel. Nem volt vérre menő küzdelem, minden csapat aranyérmet kapott a végén és „együtt örült”a több, mint 200 gyerek.
Számomra kicsit hiteltelen volt „országos” megmérettetésnek titulálni, mert nem volt megmérettetés. Nagyon szerettem volna tudni, hogy hányadik helyet szereztük volna meg saját erőnkből. Hogy állunk az ország többi csapatához képest?
Értem én a kezdeményezés lényegét, a gyerekek korai kiégése, túl nagy teher rápakolás elleni küzdelmet, de nem feltétlenül ez volt az üdvözítő megoldás-véleményem szerint.
A pozitív az egészben az volt, hogy sok más csapatbeli kislányt, edzőt megismertünk, jó barátságok is szövődtek, pl.meghívást kaptunk Bajától egy közös augusztus végi alapozásra a Duna parton, közös dalunk lett Sopronnal és nagyokat bohóckodtunk a meccsek után.
Szerintem a lányok jól érezték magukat, bár sportértéke nem igazán volt a dolognak. A három nap alatt lejátszott 3 meccset is nagyon elnyújtottnak éreztük, a köztes idő tengés-lengés volt, amit megfűszereztünk a saját csapat keresgélésével néha. Közös program volt a saját csapattal egy 3: 3 elleni streetball-szerű valami és ügyességi versenyek szombat délután.
A szervezők előtt le a kalappal, nagy munkát végeztek,az animátorok profik voltak, jó hangulatot varázsoltak.
Kíváncsi vagyok, jövőre hogy alakul a final…
Nagy köszönet Ádám Csillának, aki elkísért minket és rengeteget segített, ill.Tóth-Dégi Grétának, aki vállalta hogy a Rókák közül egyedül eljön velünk és bizony nagyon hasznosan játszott!
A Vadmacska csapat tagjai voltak:
Andó Anna
Dombi Eszter
Dóczi Kitti
Horváth Petra
Kranabeth Panna
Kálmán Réka
Magyar Emese
Mátyás Kincső
Monics Dorka
Muhadri Arbenita
Németh Enikő
Surmann Tamara
Rajcsányi Dóri
Vázsonyi Dorottya
Verőczei Dalma
Edzők: Nagy Krisztina és Ádám Csilla
A beszámolót Nagy Krisztina készítette.
