Kemény meccs vár vasárnap délután a lányokra a liga egyik élcsapata, a MAFC ellen.
A tabellán szomszédos helyen álló együttesek találkoznak vasárnap a fővárosban, a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium termében. A MAFC hozzánk hasonlóan 4/1-es mérleggel áll öt fordulót követően. Egyetlen vereségét a BEAC otthonában szenvedte el – igaz, azon a találkozón az újbudaiak főleg az A-csoportban is pallérozódó játékosaikkal álltak fel. Legyőzte viszont a Sopront, a Vasast, a PVSK-t és az MTK-t. Négy játékosra is nagyon oda kell majd figyelni: Szörényi Laura, Varga Barbara, Aradi Zsanett és Karlócai Julianna is 20 feletti (!) VAL-t ér el mérkőzésenként.
Mi legutóbb november 3-án léptünk pályára a Mecsek-PVSK ellen, azóta készülhettünk többé-kevésbé a MAFC elleni rangadóra. Szentpáli Gergő és Papp Lilla az U20-as válogatott edzőtáborában szerepelt, Vas Betti pedig térdsérülés miatt volt kénytelen kiállni a közös munkából. Jó hír is van: egyre közelebb Laufer Gabi visszatérése, akinek a tervek szerint halad a rehabilitációja.
A vasárnapi mérkőzés kapcsán Szentpáli Gergő azt hangsúlyozta, hogy a Piros csoport egyik élcsapatához látogatunk, ahol a társaság gerince évek óta együtt játszik. Hosszú idő óta ott vannak a mezőny elején, így kemény összecsapás várható. Vezetőedzőnk azt is elmondta, hogy győzelem vagy vereség esetén a pontkülönbségnek is lehet jelentősége az alapszakasz végi sorrend szempontjából, azaz a végső dudaszóig maximális koncentrációra lesz szükség a lányoktól.
MAFC – Dávid Kornél KA
Budapest, Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium, vasárnap 15:00