Nemzeti serdülő bajnokság döntője Győrben

A DKKA U15 leány csapata az egész éves teljesítménye alapján megérdemelten jutott a döntőbe.

A felkészülés jól sikerült, ám az indulás előtt néhány nappal két játékosunk is kórházba került. Janka egy hétig volt infúzión a gerincklinikán idegbecsípődés miatt, Diát pedig vakbélgyulladással műtötték. Így sajnos egyikőjük sem vehetett részt a mérkőzéseken. A szomorúságunkat tovább fokozta, hogy a döntő előtti napon Eszti bokája is kifordult.

Ennek ellenére a döntő első mérkőzésén kiválóan játszottunk a Kecskemét ellen. Másnap viszont fejben gyengék voltunk, és mindkét mérkőzésünket elvesztettük. Így a csoportban a harmadik helyen végeztünk, ami azt jelentette, hogy az 5-8. helyért játszhatunk.

A befejezés szépre sikerült, mindkét találkozót megnyertük, a lányok megmutatták, hogy miről is szól igazából a kosárlabda játék.

Gratulálok a lányoknak, dolgozunk tovább, a jövő kosarasait neveljük.

 

DKKA – Kecskemét 97-80

DKKA – BEAC 76-78

DKKA – Vasas 50-101

DKKA – Győr 77-63

DKKA – Kecskemét 62-58

Kattints a részletekért!

Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.