Drávecz Boróka és Szücs Luca továbbra is fekete-fehérben

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Mindkét játékos a második szezonját kezdi meg Akadémiánkon.

Tovább épül női felnőtt csapatunk az A-csoportra. Vagy inkább újabb két puzzle darabka maradt a helyén. Jövőre is minket erősít ugyanis Drávecz Boróka és Szücs Luca.

Drávecz Boróka tavaly érkezett Székesfehérvárra, és rögtön kulcsemberré vált. A fiatal, elnyűhetetlen center az alapszakaszban 15,2-es teljesítményindexet hozott mérkőzésenként, amin a rájátszásban még emelt egy szintet: 17,8-es VAL-átlagával az egész csapat legjobbja lett.

Szücs Luca is tavaly nyáron csatlakozott hozzánk. Mezőnyjátékosunk rendkívül hasznos tagja volt a B-csoportban döntőt játszó együttesünknek, valamennyi rájátszás mérkőzésen kezdőként számított rá a szakmai stáb. Luca számára nem lesz ismeretlen az A-csoport: 2020 óta több mint 50 alkalommal lépett pályára a PEAC-Pécs és a PINKK Pécsi 424 csapataiban.

Új szerződése kapcsán Drávecz Boróka elmondta, hogy az egy év alatt nagyon megszerette a várost és a csapatot is, így örül, hogy a többséggel együtt ő is maradhat. Rendkívül motiváló lesz az A-csoportban játszani, ami egyben plusz fejlődési lehetőséget is ígér – tette hozzá.

Nagyszerű lesz egy éves kihagyás után újra az A-csoportban játszani, ráadásul a DKKA színeiben – mondta Szücs Luca, aki reméli, hogy a valamennyi mérkőzésen felveszi a versenyt a csapat az aktuális ellenfelével.

Hamarosan újabb játékosokat mutatunk be a női A-csoportos csapatból.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

DKKA (@davidkornel_ka) által megosztott bejegyzés