DKKA

A paksi fiatalok ellen mutatkoznak be Tóth Péterék a bajnokságban

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Péntek este megkezdődik a Zöld csoport pontvadászata felnőtt férfi csapatunk számára. Elsőként az Atomerőmű SE U23-as csapatát látjuk vendégül.

Augusztus eleje óta erre vártunk: pénteken végre feldobják a labdát a Zöld csoportos bajnokságban. Lesznek ugyan hiányzóink a mérkőzésen, többek között a nemrég bemutatott Szabó Zsolt még nem fog tudni pályára lépni, de a játékosaink és az edzők is egyaránt bizakodók. A héten elsősorban a saját játékát próbálta tökéletesíteni a csapat: a lepattanószerzésben, a sebességben, az eladott labdákban és a tranzíciós védekezésben szerette volna az edzői stáb, ha még egy picit javul az együttes a bajnoki rajtra.

Ellenfelünk az utóbbi években a Bonyháddal együttműködve üzemeltette a B-csoportos csapatát, nyáron azonban különváltak a két klub útjai. Az Atomerőmű SE U23-as együttesét a felnőtt csapat fiataljai mellett az U20-as és az U18-as játékosok alkotják, azaz kérdés, hogy milyen összetételben utazik az ellenfél Fehérvárra. A paksi keretből Pajor Dávidnak és Sövegjártó Ábelnek van már A-csoportos rutinja is, Radics Gerzson pedig a Piros csoportban mutatta meg tehetségét az elmúlt években. Összetételükből adódóan a paksiak fiatalos, gyors kosárlabdát játszanak.

Szeretném látni a javulást és a fejlődést a saját játékunkban – foglalta össze várakozásait a DKKA férfi csapatának vezetőedzője. Dzunic Branislav támadásban és védekezésben is a gyors játék elemeit látná viszont. A szakember elmondta, hogy nem foglalkoztak annyit a taktikával; inkább az alapokra helyezték a hangsúlyt az edzéseken.

Vezetőedzőnk azt is elárulta, hogy a péntek este 19 órakor kezdődő mérkőzésen az új szerzemény, Szabó Zsolt még nem áll rendelkezésre, Simon Benedek játéka kérdéses, Somogyfoki Péter viszont ott lehet a meccskeretben.

Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia – Atomerőmű SE U23
MKOSZ Edzőközpont, péntek 19:00