DKKA

Kadett selejtezőket rendezünk

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

A hétvégén két kadett csapatunk játszik selejtezőt. A lányok a Tóvárosi Általános Iskola, a fiúk pedig az MKOSZ-csarnok parkettáján szállnak versenybe a továbbjutásért.

A lányoknál háromcsapatos selejtező tornát rendezünk, ahonnan az első helyezett egyenesen az országos főtáblára jut. A Kovács Dávid-Szentpáli Gergő edzőpáros fiatal csapattal vág neki az idei selejtezőnek, hiszen 2009-es játékosokból áll az együttes, azaz a játékosok többsége első kadett évébe csöppen bele. Éppen ezért idén még nem feltétlenül kell eredményekben gondolkozni; sokkal fontosabb a saját játék, és a saját játékosok felépítése.

Kovács Dávid vezetőedző elmondta: Szeretne minél többet viszontlátni az augusztus óta végzett munkából. Bár az eredmény másodlagos, vezetőedtőnk nem tartja lehetetlennek a csoport megnyerését, hiszen az edzőmeccseken felfedezett bíztató jeleket, és már most látszik az az irány, amit a DKKA képviselni szeretne.
Érdekesség, hogy augusztus végén felkészülési találkozón már játszottunk az Oroszlánnyal, akik ellen 7 bevethető játékossal, több fontos hiányzóval mindössze 5 pontos vereséget szenvedett a csapat.

A DKKA mérkőzései:

Vasárnap 10.00 – Dávid Kornél KA – BKG Príma Szigetszentmiklós

Vasárnap 16:00 – MVM-OSE Oroszlányok – Dávid Kornél KA

Fiú kadett csapatunk szombaton teljesen ugyanabban az időpontban lép pályára majd, mint a lányok, azonban itt vasárnap is rendeznek egy mérkőzést, azaz négycsapatos csoportból kellene az első három hely egyikét megcsípni az országos főtáblára jutásért. A Törökbálint és a Vasas B-csapata mellett az előselejtezőből bejutó Békés lesz az ellenfél a hétvége folyamán.
Blahó Barnabás vezetőedző a torna előtt elmondta: relatíve ismeretlen ellenfelekkel fognak találkozni a DKKA-s fiúk; egyedül a Vasas Akadémiából lehetett készülni – ők jó szerkezetű, gyors, agresszív ellenfél lesznek. A szakember szeretné, ha már a szombati mérkőzéseken kiharcolnák a srácok a továbbjutást, hogy vasárnap felszabadultan lehessen pályára lépni. Másfél hónapja ezért dolgozunk, a cél megnyerni mindhárom találkozót – foglalta össze várakozásait Blahó Barnabás.

A DKKA mérkőzései:
Szombat 10:00 – Dávid Kornél KA/A – Radobasket Törökbálint
Szombat 16:00 – Békés – Dávid Kornél KA/A
Vasárnap 11:30 – Dávid Kornél KA/A – Vasas Akadémia/B
Mindkét torna mérkőzései élőben lesznek követhetők a DKKA YouTube csatornáján.