A Sport Legyen a Tied!

 

Székesfehérvárra is megérkezett A Sport Legyen a Tied! ingyenes programsorozat, amelynek legfőbb célja, hogy minél több tanuló ismerhesse meg a lakóhelye közelében fellelhető sportegyesületeket, ezáltal segítve a sportágak utánpótlás-bázisának növekedését. Az élményszerű aktivitást nyújtó, több mint húsz sportágat bemutató programon a gyerekek nemzetközileg elismert élsportolókkal is találkozhattak.

A hétfő délutáni eseményen a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia is komoly stábbal képviseltette magát a Berényi úti sportcsarnokban. Az akadémia névadója alig győzte osztani az autogramokat.
A Nemzeti Sportfejlesztés keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága a Magyar Diáksport Szövetséggel (MDSZ), valamint az érintett sportági szövetségekkel együttműködve 2015 áprilisában indította A Sport Legyen a Tied! elnevezésű projektet. Az országos programsorozat hétfőn Székesfehérváron kínált tartalmas időtöltést több száz gyermek számára. A nagyszabású eseményen Molnár Tamás tanácsnok köszöntötte a megjelenteket. „Székesfehérvárt jogosan nevezhetjük igazi sportvárosnak, hiszen az elmúlt tíz esztendőben is kimagaslóan teljesítettünk a sporteredmények tekintetében. Nem véletlen, hogy A Sport Legyen a Tied! program is kiválóan illeszkedik a város koncepciójába.” A megnyitóünnepségen Máthé Vivien, a Magyar Diáksport Szövetség osztályvezető helyettese elmondta, hogy A Sport Legyen a Tied! projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság támogatásával, valamint a Magyar Diáksport Szövetség szakmai megvalósításával jöhetett létre. A világ- és Európa-bajnok öttusázó beszédében köszönetet mondott a pedagógusoknak és az iskoláknak, valamint érthetően arra buzdított minden fiatalt, hogy sportoljanak minél többet. 

A kormányzati támogatással létrehozott ingyenes programsorozat a 7-14 éves korosztály számára kínál élményekkel teli sportolási lehetőséget. A Sport Legyen a Tied! programban az MDSZ országos sportági szakszövetségek közreműködésével, sportágakat bemutató, népszerűsítő eseményeket rendez, amelyek során húsz megyei és közel kétszáz helyi (iskolai) rendezvény zajlik. A tavalyi tanév tizennégy megyei sporteseménye után a sikersorozat az idei őszi félévben további hat rendezvénnyel folytatódik.

A központi koordinációval megvalósuló program az iskoláskorú gyerekek sportba történő széleskörű bevonása érdekében országos, sportágakat bemutató rendezvényekkel biztosít segítséget a gyerekeknek, hogy megtalálhassák a számukra legmegfelelőbb mozgásformát. Az országos rendezvény székesfehérvári állomásán több mint húsz sportág (kézilabda, kosárlabda, asztalitenisz, atlétika, judo, röplabda, tenisz, torna, vívás, tollaslabda, labdarúgás, jégkorong, vízilabda, birkózás, evezés, kajak-kenu, kerékpár, korcsolya, ökölvívás, öttusa, sportlövészet, úszás) mutatta meg magát. A tanulóknak igazi kuriózumot jelenthetett, hogy híres élsportolókkal találkozhattak, akik szívesen avatták be a különböző sportágak rejtelmeibe a gyerekeket. Az interaktív foglalkozásokon a fiatalok aláírásokat kérhettek kedvenceiktől, emellett a legtöbb sportágat ki is próbálhatták. Az eseményen résztvevő több száz gyermek számára másfél-kétórás aktív kikapcsolódást és mozgási lehetőséget kínáltak a szervezők.

A DKKA standját Deme Dóra vezette. Az akadémia technikai ügyintézője elmondta, nagy érdeklődés kísérte a rendezvényt a Videoton Oktatási Központban, a gyerekek két turnusban vettek részt a különböző sportágak programjain.

A kosárlabda iránt érdeklődők dobóversenyen bizonyíthatták rátermettségüket, a kosarat szerzők DKKA-s matricát, valamint TLI-Alba Fehérvár tapsolót kaptak ajándékba. A délutáni programban a felnőtt csapat tagjai közül Simon Balázs és Lóránt Péter is megtisztelte az eseményt, együtt pattogtattak a kicsikkel. Információs szórólapot is osztottunk, bízom abban, hogy sok iskolásnak meghoztuk a kedvét, találkozunk velük az edzéseinken – mondta Deme Dóra.