Aranyérem és aranykéz a Kosárlabdázás Napján :-)!

Petz Gábor

Botos Péter

Idén szeptember 26.-án rendezték meg Budapesten, az immár hagyománnyá vált Kosárlabdázás Napját.

Az esős idő miatt a SIMA csarnok adott otthont a többszáz résztvevő csapatnak. Mivel erre a hétvégére a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége nem írt ki bajnoki fordulót, ezért az akadémiák szép számmal képviseltették magukat a legkisebb korosztályoktól kezdve egészen a felnőtt játékosokig.

Nálunk leginkább a lányok szorgoskodtak a díjak begyűjtésében. Három csapatunk már az oroszlányi helyszínről azonnali döntős volt, kettő pedig a fővárosi gálán próbált szerencsét. Ez olyannyira jól sikerült, hogy jónéhány csapatot maguk mögé utasítva – többek között a kiváló Csata csapatát- végeztek az első helyen. Az aranyérmeket Czompó Cintia, Szabó Gréta, Gombás Petra és Mohai Zita vehette át.

Az országos hárompontos dobóverseny döntőjébe, amit csak Egymillió Forintos Kéznek neveznek, két játékosunk is bejutott. Nagy Krisztina egyedüli lányként vívta ki magának a jogot a vidéki helyszínekről, testvére pedig sokszáz ember szeme láttára ejtette ki az összes jelentkezőt a budapesti fordulóban. Így mindkét lány az ország 12 legjobbja között indulhatott. Az oroszlányi és a budapesti első helyezésért egy arany kéz szobrocskával, és annyi ezer forinttal lettek gazdagabbak, amennyit 50 dobásból bedobtak. Azt hiszem mindenki elégedett lehet a több mint ötven százalékos teljesítménnyel.

Én is igazán büszke vagyok a tanítványaimra, gratulálok minden résztvevő csapatunknak, jó ezt látni, hogy a közös munkának megvan az eredménye.

Szép volt lányok!

Zsolnay Gyöngyi 

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS