A szófiai Eb a célkeresztben

Petz Gábor

Botos Péter

 

Hat hete gyakorolnak a Vidámparki-tónál található MKOSZ-teremben a tizenhat éven aluli, fiú kosarasok. A válogatott az augusztus 11-től 20-ig megrendezésre kerülő B-divíziós Európa-bajnokságon lép pályára. A kontinens második vonalából szeretnének feljutni a legjobbak közé. Összesen öt fehérvári tevékenykedik a nemzeti együttesben, Halm Rolland a csapatvezető, Horváth Orsolya a technikai vezető, Peresztegi Nagy Ákos másodedzőként dolgozik, a parketten pedig akadémiánk két fiatalja, Takács Milán és Takács Martin bizonyít.

A két, rendkívül tehetséges tinédzser évek óta értéke a fehérvári utánpótlásnak, irányító és bedobó pozícióban is jó teljesítményre képesek.

Érdekesség, hogy a B-divízió U16-os Európa-bajnokságát tavaly is a bolgár fővárosban bonyolították, tehát az együttesek visszatérnek. Az egy évvel ezelőtti seregszemlén részt vett együttesből csak a Vasas játékosa, Somogyi Ádám és az Ulm kosarasa, Fazekas Máté maradt. Utóbbi egyébként az egykori fehérvári, válogatott center, Bencze Zoltán unokaöccse.

A csapat hat hete gyakorol a fehérvári MKOSZ-teremben, valamint szorgalmasan vívta edzőmeccseit. Momentán 15-én tréningeznek, a keret szűkítésére a hétvégi, Versecen sorra kerülő derbik után kerül sor, Bulgáriába 12-en utazhatnak. A fiúk a szlovénekkel négyszer találkoztak, mindössze egyszer kaptak ki, Gradecben, a másik, kinti összecsapást és a két, itthoni találkozót megnyerték. A csehekkel kétszer mérkőztek a múlt hétvégén, Jicinben, mindkét derbi a mieink győzelmét hozta, valamint hasonlóan alakultak az ukránokkal vívott mérkőzések is.

– Az igazi értékmérő a hétvége lesz majd az A-csoportos szerbek ellen Versecen, ők a kontinens élvonalába tartoznak. Az Eb kapcsán nem szeretnék tippelni, szerettünk volna magas szerkezetű csapattal kiutazni Szófiába, azonban ez nem fog megvalósulni, illetve nem a terveknek megfelelően. Ezzel együtt is bízom a sikeres szereplésben – közölte Váradi Attila.

Peresztegi Nagy Ákos és Horváth Orsolya is optimista, bár azt mindketten tudják, ahhoz, hogy az első háromban végezzenek – ez ér jövőre A-divíziót –, a jó játék mellett rendkívül nagy adag szerencse is szükségeltetik. Peresztegi Nagy Ákos elmondta, kisebb-nagyobb megszakításokkal immár 25 éve, 1991 óta dolgozik a különböző válogatottaknál, hol vezetőedzőként, hol másodedzőként.  

– Váradi Attila tavaly szeptemberben keresett meg, örömmel mondtam igent a felkérésre Hencsey Tamással együtt. Egy edzőnek mindig plusz motiváció, ha válogatottnál is dolgozhat. Mindig lehet újat tanulni, az edzések mellett természetesen a mérkőzéseken is.  A nemzetközi meccseken szerzett tapasztalatokat szezon közben, a Dávid Kornél Akadémián végzett munkám során is tudom kamatoztatni.

A magyarok a csoportküzdelmek során Macedóniával, Izraellel, Írországgal, Skóciával és Angliával találkoznak, a brit gárdák egyértelműen verhetőnek a tűnnek, az első két együttes vélhetően jóval komolyabb játékerőt képvisel.

A DKKA két fiatalja, takács Milán és Takács Martin első jelentős tornájára készül címeres mezben. Érthetően optimisták, remélik, mindketten az utazó keret tagjai lesznek. Hét évesen kezdték a kosárlabdát a fehérvári akadémián, Szigetvári Zoltán volt a nevelőedzőjük, a folytatásban P. Nagy Ákos, Kertész Zsolt és Nagy Tamás irányításával dolgoztak.

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS