A Veszprémet látja vendégül felnőtt férfi csapatunk

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

A nyolcas győzelmi szériában lévő Szabó Zsolték az utóbbi két mérkőzésüket megnyeri bakonyiakat fogadják.

Legyen szó bajnoki mérkőzésről, rangadóról vagy kupameccsről, együttesünk nyolc találkozó óta nem talált legyőzőre. A hat nyertes bajnoki mellett kétszer a Hepp Kupában is diadalmaskodtak Dzunic Branislav tanítványai, így önbizalommal telve várhatják a naptári év utolsó előtti erőpróbáját. Ellenfelünk az a Veszprém lesz, amely néhány éve még a Piros csoport meghatározó csapata volt. Ebben az idényben a Zöld csoport közepén tanyáznak, a 9. helyen, és az elmúlt két fordulóban legyőzték a Pénzügyőrt és a Vásárhelyt, amivel be is jelentkeztek a rájátszást érő helyek egyikére. Két hátvéd, Madár és Szabó szállítja a pontok zömét a királynők városában: ketten együtt közel 40 pontot átlagolnak.

Természetesen fontos lesz, hogy a két kulcsjátékosukat semlegesítsük – emelte ki a mérkőzés előtt Dzunic Branislav. Vezetőedzőnk elmondta, hogy meg kell találni a veszprémiek gyenge pontjait, és meg kell tennünk mindent, hogy a mi stílusunk érvényesüljön a pályán. Győzni szeretnénk, de ezért keményen meg kell dolgozni – tette hozzá.

A találkozó szünetében november hónap legjobb DKKA-játékosait köszöntjük.

Dávid Kornél KA – Veszprémi KK

MKOSZ Edzőközpont, vasárnap 19:00

U20-asaink is pályára lépnek a vasárnapi meccs előtt. A korosztályos Zöld csoportban kemény rangadóra van kilátás a 4. helyezett Horváth Richárd-csapat és az 5. helyen álló Veszprém között. Vezetőedzőnk jó játékra és jó meccsre számít egy erős csapat ellen. Sokat érhet a hazai pálya előnye, remélhetőleg sikerül behúzni a mecset – tette hozzá.

Dávid Kornél KA U20 – Veszprémi KK U20

MKOSZ Edzőközpont, vasárnap 16:00

Kattints a részletekért!

Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.