Jól ismertük már ellenfelünket. Egészen jól védekező, hajtós, jól felkészített csapat. Háromszor mérkőztünk már meg velük, kétszer otthon és egyszer idegenben. 1-2-es mérlegünk volt ellenük. Legutóbb ugyanebben a csarnokban egy szív facsaró utolsó perces vereséget szenvedtünk amivel a C csoport első helyén végezhettünk volna. Az elmúlt 4 mérkőzésünket elvesztettük. Ráadásul ismét idegenben kell játszanunk.
Az előbb felsoroltak ellenére is kiváló hangulatban érkeztünk a mérkőzésre. A fiúkkal átbeszéltük a hét elején, hogy annak érdekében, hogy sikeresen tudjuk zárni a mai mérkőzést mindenkinek fel kell fognia és el kell fogadnia a saját szerepét a csapatban. Az aki "csak" a padon ül és a torka szakadtából üvölt, az hozzá járul ahhoz, hogy otthonosabban érezzük magunkat. Az aki "csak" két percre megy a pályára, az a nála jobban teljesítő csapattársának a felelősségét kell hogy átvegye és teljesítse a feladatait, amíg a másik pihen. Aki pedig sok lehetőséget kap, az tartozik a társainak és magának annyival, hogy a lehető legtöbbet teszi bele és követi az edző utasításait hogy csapatként tudjunk nyerni.
Ezen a mérkőzésen ez mind teljesült. A fiúk a hibáikat elfogadva de azokba nem bele törődve tudták az elmúlt meccsek pozitívumait össze építve egy végig magabiztosan vezetett győzelmet behúzni. Az ellenfél nem adta oda nekünk, mindent megtett hogy megállítson minket. De az az egység és fókusz amiben a fiúk dolgoztak megbonthatatlan volt. Érezhető volt az egyensúly a pályán a támadó és a védő térfélen egyaránt, valamint a szeretet és bizalmi a kapcsolat a játékosok között és köztem is.
Azokat a bizonytalanságokat, amik miatt a múltban hátrányt vagy vereségeket szenvedtünk, a fiúk képesek voltak elfogadni, megérteni és javítani. Azok akik "csalódást" okoztak korábban a csapatnak vagy saját maguknak minden helyzetben képesek voltak nyugodtak maradni és teljesíteni. Azok akiknek a bizalmát kértem régebben, mert nem kaptak elég szerepet bizonyos meccseken a bizonyításra, ma oroszlán szerepet vállaltak a győzelemben. Mindez nem sikerülhetett volna kitartás nélkül. A fiúk számtalan pofont kaptak a mérkőzéseken, számtalan igazságtalanságot kellett megélniük mérkőzésen vagy akár edzésen, számtalanszor kellett konfrontálódniuk egymással és velem. De mind ezek nélkül a belefektetett, töretlen edzés munka és hit nélkül nem sikerülhetett volna ez a győzelem.
Mindegyik játékosra nagyon büszke vagyok, mindenkinek meg van a saját mumusa és története amit átéltünk és legyőztünk együtt, viszont Kulifai Olivérre mindenkinél büszkébb vagyok. Neki egy olyan mentális változáson kellett átmennie amire, nem mindenki lenne képes. Ha ő nem irányította volna a csapatot a megfelelő módon, akkor biztos vagyok benne, hogy ezt a mérkőzést nem tudtuk volna ilyen simán behúzni.
Gratulálok a fiúknak, már így is sokkal többet értek el mint, amit a legtöbben elvártak tőlük, azért remélem hogy az utolsó mérkőzésünkön ugyan ilyen oda adással és játékkal tudjuk befejezni ezt az évet.
