Az előrelépés jól látható

Az Alba Fehérvár-DKKA U16-os, fiú kosárcsapata egy pozíciót javított a tavalyi helyezésén a nagyszabású Szent István Kupán, a kék-fehérek ezúttal a 6. helyen zártak. A csapat edzője, Peresztegi Nagy Ákos elégedett a látottakkal. Tanítványai egy éve a 7. helyet szerezték meg a nyolc gárdát felvonultató, jelentős nemzetközi rendezvényen, az Alba Regia Sportcsarnokban.

– Tavaly 76-46-ra kikaptunk a német FC Bayern Münchentől, ezúttal 78-40-re vertük őket. Agresszív védekezésünknek köszönhetően negyven ponton tudtuk tartani az ellenfelet, ami mutatja csapatunk erejét. A második meccsünkön, a szerb Partizan Beograd ellen az első negyedet megnyertük, a másodikban 10 ponttal elengedtük a szerbeket, sok rossz döntést hoztunk, ebből könnyű kosarakat kaptunk, mi könnyítettük meg ellenfelünk dolgát. Aztán kapaszkodtunk, egy pontra zárkóztunk a végjátékban, volt esélyünk a győzelemre is, végül hatalmas csatában, 67-64-re kikaptunk. A harmadik derbin a Real Madridtól 86-53-ra kikaptunk, az első negyedet itt is megnyertük, a másodikban túl sok pontot kaptunk, valamint a negyedikben is, ez okozta a viszonylag nagyarányú vereséget. Az utolsó, Cibona Zagreb elleni találkozót 102-67-re veszítettük el. A kulcskátékosok elfáradtak, valamint az utolsó két derbin térdsérülés miatt nem játszott nigériai centerünk, Awogbemi Sodiq. A ponterős játékos nagyon hiányzott. A horvátok elleni zárómeccsen, első félidőben túl sok pontot kaptunk, elengedtük az ellenfelet, aztán már nem tudtunk közelebb jönni. A második félidőben a Cibona sokat cserélt, én is igyekeztem lehetőséget adni azon játékosunknak, akik korábban kevés időt kaptak a bizonyításra. A torna egyértelműen hasznos volt, a Bayern magabiztos legyőzésének különösen örülök. Játékosaink megtették a magukét az erőpróbán. 

DKKA Sportmajális 2024
Nevezési lap ide kattintva érhető el!
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS