A mérkőzés első pillanatától az utolsóig próbáltunk koncentrálni a feladatra, ami előttünk állt. Védekezésben a helyezkedés okozott problémát. De ezeket a hibákat, sok futással, akaraterővel tudtuk kompenzálni.
Jó volt látni, hogy kerestük a labda nélküli induló embert és igyekeztünk egymást helyzetbe hozni. Voltak jó egyéni teljesítmények. Ezek összessége eredményezte a két csapat közötti különbséget és meghozta számunkra a győzelmet.
Gratulálok a csapatnak!
Második mérkőzésünket egy kis pihenő után játszottuk. Ez jót tett nekünk, mert nem aludtunk el az első negyedben, hanem ott folytattuk ahol abbahagytuk.
A fáradtság jeleit ott lehetett tettenérni, hogy a nehezebb részét a feladatnak megoldottuk, a könnyebbik felében hibáztunk. A labdanélküli mozgások akadoztak. Mindenki a labdavezetésben látta a megoldást. Akkor, amikor ezen változtattunk, látványos, szép kosaraknak örülhettünk.
Gratulálok a győzelemhez!
Csak így tovább!