Fekete Csilla anyai örömök elé néz. Sok minden más mellett természetesen ez is szóba került, de ahogy mindig, most is inkább szeretett U12-es békáiról beszélt inkább, ahelyett, hogy a kismamaságról mesélt volna. A kanizsai kezdetektől, a szigor és a játékos edzések egyvelegéről, na meg gyermek csapatának csonka szezonjáról is beszélgettünk. Akadémiánk női szakágán dolgozó U12-es edzőnkkel folytatjuk edzőinket bemutató interjúsorozatunkat.
Ha csonka is volt, edzőink közül talán számodra volt a legintenzívebb ez az idei szezon. Kezdjük a kosárlabdán kívüli élményeiddel, mesélj, hogy élted meg ezt az évet?
Igazából minden nagyon gyorsan történt. Pedig szeretek mindent előre megtervezni, de mondhatni ebben az évben semmi sem a terv szerint haladt a magánélet tekintetében. A történet egy házvásárlással kezdődött, aztán házasság és most az ikrek. De nyilván a java még csak most jön, erre majd térjünk vissza egy év múlva!
Milyen volt az U12 Békák idei nyári tábora? Mennyire sikerült a jövő évi átszervezést előkészíteni?
Szerintem jól sikerült, részünkről nem feltétlenül volt lazább vagy szezon végi levezetős jellegű a tábor, aminek az is volt az oka, hogy egyrészt az utódom, Mányoky Fanni is lássa, mit tudnak, mit tanultak eddig a lányok, másrészt, hogy honnan kell tovább építkeznie, illetve már a következő szezonra gondolva elkezdtünk együtt új dolgokat tanítani a gyerekeknek. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem volt játék, sőt nagyon is sok olyan feladat volt, amiért válogatott szereléseket lehetett nyerni, amiket kedves barátnőmtől, Varga Zsófiától kaptam, de úgy gondoltam, hogy a gyerekeknél hasznosabb helye lenne. A jövő évi átszervezés még folyamatban van, részben igyekeztem már átadni minden fontos információt a csapatról, de még bőven van mit átbeszélni.
Ha már edzősködés, számodra mi jelentette a kezdőlökést, hogyan kezdődött az edzői pályád?
Játékos múltam 1999-ben kezdődött, 4 év talajtorna után váltottam sportágat. Kosárlabdában viszonylag hamar megmutatkozott, hogy van keresni valóm, gyorsan jöttek a sikerek is. A korosztályunkban jó csapatnak számítottunk, vidéki csapatként mindig az országos döntőkben szerepeltünk. Általában nem csak egy korosztályban játszottunk, így hamar szereztünk tapasztalatot. Ennek is volt köszönhető, hogy még csak 16 évesek voltunk, amikor feljutottunk az NB 1-be, ahol fiatalként talán az egyik legnagyobb élményem az volt, mikor Iványi Dalma ellen tudtam labdát szerezni.
Természetesen még sok hasonló élményem volt, ami javarészt Gábor Erzsi néninek volt köszönhető, mindazon túl, hogy nagyon szigorú volt velünk, nagyon sok szép emlék hozzá kapcsolható. Ő adta sok mindenben a kezdő lökést, többek közt az edzői pályához is, de a későbbiekben is sokat köszönhettem neki. Sőt, mondhatjuk, hogy a mai napig az ő keze alatt megszerzett tudást kamatoztatom megspékelve a saját elképzeléseimmel.
Nagykanizsáról származol, ahol komoly hagyománya van a kosárlabdázásnak. Mennyiben tudtál ezekből meríteni, mikor Fehérvárra kerültél az Akadémiához?
Természetesen nagyon sokat. Talán mondhatom azt is, hogy attól függetlenül, hogy Nagykanizsán „csak” klub szinten folynak a munkák, szinte ugyanaz a felfogás és elvárás, mint egy akadémián. Olykor talán ott nagyobb is volt a szigor. Itt egy kicsit lazábbnak vélem a miliőt – ami nem feltétlenül jobb vagy rosszabb –, amihez nekem is kellett alkalmazkodnom, de szerintem gyorsan ment a beilleszkedés. De ezt nem csak az edzősködéssel kapcsolatban lehet elmondani, hanem a kosárlabda egyéb területeire is igaz. Korábban játékvezetői és az asztalszemélyzeti munkálatokban is sokszor vettem részt, és az a közeg is hamar befogadott.
A DKKA női szakágában igen fontos szereped van, hiszen még nem akadémiai korosztályban dolgozol, de már le kell tennetek a lányokkal az alapokat. Mekkora nyomást jelent ez számodra?
Nem érzem, hogy emiatt nyomás lenne rajtam. Inkább ezt úgy tudnám megfogalmazni, hogy kötelességemnek érzem a legjobb tudásomat átadni a gyerekeknek és a lehető legmagasabb szintre megtanítani őket. Ugyanis azt vallom, hogy ha valaki ebben a korban nem tudja, elsajátítani megfelelően az alapokat, vagy nem kapja meg a megfelelő képzést, az később már nagyon nehezen, vagy szinte vért izzadva fog tudni érvényesülni a pályán. A filozófiám pedig ezzel kapcsolatban az, hogy olyan alapokat kell adni, amikre évről-évre lehet építeni, mindezt persze korosztályról korosztályra, játékos formában. Ezen a szinten nagyon sok múlik az edzőn, hogy megszeretteti-e a sportágat, vagy az ellenkezője sül el. Viszont szigor és következetesség nélkül nem lehet tanítani, meg kell találni az aranyközép utat, ami olykor sikerül, olykor nehezebb ráérezni. Viszont minden ilyen helyzetből tanulni kell, hogy mit is kellene, lehetne másképp csinálni, hogy még jobb legyen az ember.
A koronavírus járvány miatt éppen a lényegi résznél fújták le a szezonotokat. Visszatekintve mennyire vagy elégedett a lányok ez évi teljesítményével, illetve csalódott a korai szezonzárás miatt?
A lányok edzésmunkáját tekintve teljes mértékig elégedett vagyok. A mérkőzéseken nyújtott teljesítményükkel sem vagyok elégedetlen, de lesz mit csiszolni a jövőben a lányokon. Sok esetben nincs még meg a kellő önbizalom és bátorság bennük, de ezt még több mérkőzéssel lehet pallérozni a jövőben. Ugyanis alapvetően egy ígéretes csapatról beszélünk, akikben még nagyon sok lehetőség van, sőt az igazi munka csak most kezdődik. A csonka szezont illetően, beleértve a jelenlegi helyzetemet is igenis csalódott vagyok, hisz szerettem volna, ha a tavalyi évhez hasonlóan az Országos Jamboree részvétellel tudjuk lezárni a szezont és tudok elköszönni tőlük egy kis időre.
Még ha ideiglenesen is, de mennyire tudod majd elengedni a lányokat? Tervezgeted már esetleg a következő idényt immáron anyukaként?
Sok tényezője lesz, hogy mikor fogok tudni visszatérni a pálya szélére, de hosszú időre nem szeretnék elköszönni. Magamat ismerve, nehéz lesz csak az otthoni, családi teendőkre koncentrálni, így biztos vagyok benne, hogy feltöltődésképpen el fogok látogatni egy-egy mérkőzésre.
