Jól kezdtük a mérkőzést az első negyedben szinte végig vezettünk, de a második negyedben is fej-fej mellett haladt a két csapat. A fordulás után az addig is jól játszó kulcsemberüket hagytuk még inkább lendületbe jönni és ezt a hátrányt végig vittük magunkkal.
Egy dobásunk maradt kiharcolni a "B" döntőbe kerülést. Erre fogunk készülni a héten. Hasonló hozzáállással és játékkal, mint tegnap, meglehet a célunk.