Jó hangulatú rendezvénnyel búcsúztatta a 2014-15-ös szezont a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia, a Vodafone Sportcentrumban köszöntötték a játékosokat és edzőiket.
A DKKA-ban tavaly nyár óta nem csak fiúk, hanem lányok is sportolnak, összesen 27 edző foglalkozik 462 gyerekkel. Először Dávid László, a kuratórium elnöke, majd fia, az utánpótlás nevelő műhely alapítója, Dávid Kornél lépett a mikrofonhoz, aztán Mészáros Attila, Székesfehérvár sportot felügyelő alpolgármestere és Balsay István, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének társelnöke köszöntötte a nebulókat. Mindannyian kiemelték, hazánk egyik legjobb utánpótlás nevelő bázisa a fehérvári akadémia.
A férfi, valamint a női szakág első vezetői is értékelték a szezont, Peresztegi Nagy Ákos és Salamon Endre beszélt a mögöttünk hagyott idényről. Ajándékot kaptak azon U11-es és U12-es együttesek tagjai, akik nem kerültek az országos döntőbe, valamint külön köszöntötték a technikai személyzet két munkatársát, Deme Dórát és Tóth Andrást, akik sokat tettek a DKKA sikereiért. A jó tanuló jó sportoló díjat a következők vehették át a különböző korosztályokban: Takács Martin, Takács Milán, Nagy Annamária, Nagy Krisztina, Balsay Ádám, Németh Bíborka.
A rendezvény az edzőkből és a játékosokból verbuvált vegyes csapatok meccseivel zárult. Ahol bár számolták a pontokat, természetesen nem az eredményen volt a hangsúly.