Vereséggel indították a rájátszást a junior fiúk. Jó pozícióból jutottak tovább a csoportjukból a junior lányok, a serdülő lányok és a serdülő fiúk.
Talán kevesen számítottak rá, hogy paksi vereséggel indítja a rájátszást junior fiú csapatunk. Ráadásul az ASE mind a négy negyedet megnyerte a Fehér csoportban a 10. fordulóból előrehozott mérkőzésen. Az első 7 perc teljesen egál küzdelmet hozott (23-23), és a négypontos hátrányból induló második negyedben is sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A 19. percben Jánni büntetői után még 39-37-re a fekete-fehérek vezettek, aztán a Paks sorozatban 7 ponttal zárta le a félidőt. A 26. percre (55-45) már látszott, hogy élesebbek a piros-kékek ezen az estén, de a negyed hajrájában még fel tudtunk zárkózni. A 35. percre visszaállt a mínusz tíz, és innen már nem volt visszaút gyengén dobó csapatunk számára.
A szokásos 4-5 jó teljesítmény helyett most csak 2 jött: Jánni Ákos 15 pontig, 12 lepattanóig és 8 kiharcolt faultig, Valicsek Donát pedig 15 pontig és 7 lepattanóig jutott. Gond nincs, a srácok vasárnap Szolnokon javíthatnak a második rájátszás meccsükön.
Atomerőmű SE – Dávid Kornél KA 80-70 (27-23, 17-16, 18-16, 18-15)
DKKA: Jánni Á. 15/3, Valicsek D. 15, Vincz B. 14/3, Denk N. 12, Szaniszló B. 4
Csere: Denk M. 3/3, Guttmann B. 4, Sándor D. 3/3, Jecs M., Törzsök Á. (Somogyfoki B., Gyenes I.)
Gáll Dominik értékelése itt olvasható.
U20-as fiú csapatunk nagy különbséggel kapott ki a Zöld csoportban a Vásárhelyi Kosársuli vendégeként. A mérkőzésről itt írtunk, Horváth Richárd pedig itt értékelte a negyven percet.
Junior leány csapatunk tízpontos győzelemmel távozott Oroszlányból, és ezzel megnyerte csoportját a regionális bajnokságban. Az első félidőben hétpontos előnyt építettek fel Nyulász Viktóriáék, majd a harmadik negyedben ügyesen őrizték az előnyüket a többször is 3 pontra zárkózó házigazdák ellen. A negyedik felvonásban aztán egy 13-1-es sorozattal végleg lezárták a mérkőzést Bukics Zsolt tanítványai.
A csapat legeredményesebbje a kadett (és a felnőtt) együttestől „kölcsönvett” Milis Lilla lett 15 ponttal, Németh Anikó 14, Nyulász Viktória pedig 10 ponttal követi a pontdobók listáján.
A lányok győzelmükkel megnyerték a négyfős csoportot, és jó pozícióból várhatják a rájátszást.
MVM-OSE Lions – Dávid Kornél KA 57-67 (22-27, 12-14, 14-13, 9-13)
DKKA: Milis L. 15/3, Németh A. 14, Nyulász V. 10, Szaniszló G. 8, Zeller A. 7, Mayer R. 7, Tóth Z. 6, Makai H., Veres R., Magda Zs.
Bukics Zsolt értékelése itt olvasható.
Leány kadett csapatunknak mindenképpen győzni kellett volna a papíron jóval erősebbnek számító NKA Pécs/B otthonában, hogy életben tartsa reményeit az 5. helyre a csoportban. Ez sajnos nem sikerült. Egy szorosabb első negyed után a másodikban kinyílt az olló, és végül nagy különbséggel nyertek a pécsiek. Milis Lilla volt a csapat legjobbja 14 ponttal és 10 lepattanóval. Utóbb kiderült, hogy egy nagy meglepetés sem lett volna elég, hiszen a Baja legyőzte a Kecskemétet hazai környezetben – pedig itt is vendéggyőzelemre lett volna szükség az előzéshez. 6. helyen zártak Kovács Dávid tanítványai.
NKA Pécs – Dávid Kornél KA 83-37 (15-11, 27-8, 20-10, 21-8)
DKKA: Milis L. 14, Keller L. 7, Vagyon R. 6, Stein-Vinklár F. 2, Sverteczki S.
Csere: Osztotics V. 6, Kovács K. 2, Herter H., Koszpek K., Vidács V.
Kovács Dávid értékelése itt olvasható.
Pályára lépett leány kadett B-csapatunk is a regionális bajnokságban a VESC vendégeként. A vegyes összetételű csapatnak egy jó negyede volt csupán, és végül harmincpontos vereséget szenvedett. A serdülő korú Ehmann Csilla volt a csapat legjobbja 16 ponttal.
VESC – Dávid Kornél KA/B 96-65 (24-13, 18-20, 24-17, 30-15)
DKKA: Ehmann Cs. 16, Koszpek K. 11, Prém A. 8, Muzsek L. 7, Sándor M. 7, Vidács V. 6, Paitli D. 6, Horváth V. 4, Fojtek Zs., Kozma J., Császár M.
Kovács Dávid értékelése itt olvasható.
Hazai pályán szerepelhetett fiú serdülő A-csapatunk az Országos Főtábla 1. fordulójában. Az AB-csoportban előbb alaposan megszenvedtek a Nyíregyházi KK ellen, majd megtörték a jeget, és két vesztes alapszakasz meccs után legyőzték a Vasas Akadémia B-csapatát. A piros-kékek kifejezetten izgalmassá tették a végjátékot, de Dancs Gergelyék meg tudták őrizni előnyüket az utolsó percekben is. A két szombati győzelem után a Vasas/A elleni vasárnapi meccs már csak amolyan jutalomjáték volt – esélyesebb ellenfelünk könnyedén nyerte a csoportot.
Az NYKK ellen Minárovits Milán (14 pont) és Dancs Gergely (12), a Vasas/B ellen Dancs Gergely (18) és Máthé-Tóth Marcell (13), a Vasas/A ellen pedig ismét Dancs Gergely (28) volt a csapat legeredményesebbje. A második helyen továbblépő serdülő fiúk így nehezebb csoportba kerülnek, de győzelmi kényszer nélkül játszhatnak a 2. fordulóban.
Dávid Kornél KA – NYKK Eötvös 62-54 (18-15, 19-9, 10-16, 15-14)
DKKA: Minárovits M. 14, Dancs G. 12, Csabai M. 7, Sverteczki Á. 6, Máthé-Tóth M. 6, Máté H. 5, Szondi M. 4, Csidei Z. 4, Somogyi L. 2, Csukás D. 2, Vinklár E., Erős M.
Vasas Akadémia/B – Dávid Kornél KA 61-63 (21-19, 7-18, 17-13, 16-13)
DKKA: Dancs G. 18, Máthé-Tóth M. 13, Csidei Z. 9, Szondi M. 8, Máté Á. 6, Csabai M. 5, Vinklár E. 2, Sverteczki Á. 2, Csukás D., Erős M., Somogyi L., Máté H.
Vasas Akadémia/A – Dávid Kornél KA 112-42 (31-18, 31-4, 27-10, 23-10)
DKKA: Dancs G. 28, Minárovits M. 6, Máthé-Tóth M. 4, Csukás D. 2, Vinklár E. 2, Sverteczki Á., Csidei Z., Szondi M., Csabai M., Máté Á., Somogyi L., Máté H.
Nagy Tamás értékelése itt olvasható.
Dunaújvárosban léptek pályára a serdülő fiúk a C-csapattal. Kodak Gergő együttese 8 játékossal tudott kiállni, így papíron mindkét mérkőzését 2-0-lal az aktuális ellenfélnek írták jóvá. A fiúk a pályán a Dunaújvárosi Sárkányok és a VUKE B-csapata ellen is alulmaradtak.
Dunaújvárosi Sárkányok – Dávid Kornél KA/C 102-22 (29-2, 24-6, 27-8, 22-6)*
DKKA: Ódor B. 8, Tóth D. 6, Fehérvári K. 4, Szalay M. 2, Tamás M. 2, Bogó P., Pallos L., Acsai-Nagy D.
Dávid Kornél KA/C – VUKE/B 25-67 (4-21, 8-15, 4-18, 9-13)*
DKKA: Bogó P., Pallos L. 2, Ódor B. 4, Szalay M. 10, Tóth D., Fehérvári K. 2, Tamás M. 7, Acsai-Nagy D.
*Mindkét mérkőzést 2-0 arányban nyerte soros ellenfelünk.
Kodak Gergő értékelése itt olvasható.
Az utolsó fordulót rendezték a serdülő lányoknál az Alsóház Nyugati B-csoportjában. A budakeszi játéknapon együttesünk esélyesként lépett pályára, és nyerte meg magabiztosan mindkét találkozóját. A házigazda BSC ellen három nagyszerű mellett egy gyengébben sikerült negyed is belefért, és hasonlóképpen alakult az OSE elleni második találkozó is.
A BSC ellen Muzsek Luca 17, Ehmann Csilla 13 pontot szorgoskodott össze, az OSE elleni találkozón Ehmann Csilla megállíthatatlan volt: 33 pontot szórt. Mellette Koszpek Klaudia és Muzsek Luca 10-10 pontot ért el. A lányok hibátlanul teljesítették a csoportkört, így jár a gratuláció nekik.
BSC – Dávid Kornél KA 44-81 (8-19, 11-23, 19-11, 6-28)
DKKA: Muzsek L. 17, Ehmann Cs. 13, Németh Cs. 9, Koszpek K. 9, Kovács-Tököli Sz. 8, Paitli D. 6, Mészáros K. 6, Váczi K. 6, Stein-Vinklár Zs. 5, Borsos P. 2, Takács H.
Dávid Kornél KA – MVM-OSE Amazonok 89-56 (26-6, 11-16, 26-16, 26-18)
DKKA: Ehmann Cs. 33, Koszpek K. 10, Muzsek L. 10, Németh Cs. 8, Paitli D. 7, Mészáros K. 6, Kovács-Tököli Sz. 6, Takács H. 5, Váczi K. 4, Stein-Vinklár Zs., Borsos P.
Boda István értékelése itt olvasható.
Leány serdülő B-csapatunk Zalaegerszegen szerepelt a regionális bajnokságban. A Frindt Nikolett vezette csapat nagy különbséggel győzte le a várpalotai Száguldó Gepárdokat, majd kapott ki a bombaerős, főtábla-szintű ZTE U14-eseitől. Mindkét találkozón Mészáros Kinga és Németh Csenge volt a csapat legeredményesebbje.
Száguldó Gepárdok – Dávid Kornél KA 49-107 (16-30, 13-19, 10-32, 10-26)
DKKA: Mészáros K. 34, Németh Cs. 22, Nagy E. 16, Glázer A. 12, Ujvári E. 12, Gulyás A. 5, Pépp R. 4, Guttmann D. 2, Regős L., Tobak L.
ZTE NKK – Dávid Kornél KA 130-28 (36-6, 34-7, 28-13, 32-2)
DKKA: Németh Cs. 11, Mészáros K. 10, Guttmann D. 4, Glázer A. 2, Ujvári E. 1, Pépp R., Gulyás A., Regős L., Nagy E., Tobak L.