Fehérvár az új otthona

Az utóbbi kilenc évben a Zala Volán női együttesét vezette, a közelmúltban szerződött a Dávid Kornél Akadémiára, a női szakág vezetője lett. Hivatalosan augusztus 1-én áll munkába, de már ismerkedik új állomáshelyével Gáll Tamás. A női válogatott másodedzőjeként is tevékenykedik Stefan Svitek mellett, valamint vezeti az U20-as, nemzeti együttest. A felnőttekkel két hete edzőtáborozik Székesfehérváron, a Vidámparki tónál található MKOSZ-teremben, az edzések és a meccsek közötti időszakban pedig a Gáz utcában ismerkedik új munkahelyével.

– A felnőttekkel június 12-ig tréningezünk Fehérváron, közben Csehországban is szerepelünk egy nemzetközi tornán, Hradec Kralovéban. A nyárból összesen két hónapot töltök Székesfehérváron, ahogy a munka véget ér a nagyokkal, az U20-as csapattal utazunk a B-csoportos Eb-re, Podgoricába, a cél a feljutás a legjobbak közé. Két éve már sikerült, a tavalyi esztendőben nem én irányítottam az együttest. A montenegrói kontinensviadal július 17-én zárul, augusztus elsején pedig hivatalosan is munkába állok a DKKA-nál. Várom az új kihívást. Az eddig látottak alapján mondhatom, tehetségekben nincs hiány az akadémián – mondta Gáll Tamás.

Hozzátette, most is napi szinten nézi a különböző együttesek edzéseit Farkas Sándor szakmai vezető társaságában, edzéseket látogatnak, Gáll ismerkedik új kollégáival, a korosztályos gárdák szakvezetőivel, valamint a kosaras palántákkal.

– Zalaegerszegen él a családom, engem is minden oda köt, ám Fehérvár az új otthonom. Szerencsés helyzet, hogy itt épült a szövetség edzőközpontja, a válogatottak is itt készülnek. Jelenleg a címeres mezes csapatokkal dolgozom itt, a jövőben pedig itt lesz a munkahelyem a Gáz utcában. Ismerem a várost, mindig szépnek találtam, az Alba Regia Sportcsarnokot jól ismerem, a közeljövőben pedig a város többi tornatermének illatával is találkozom. Az első benyomásaim kimondottan kedvezőek. Kilenc év után hagytam el a közelmúltban a Zala Volánt, hívtak a ZTE férfi együtteséhez másodedzőnek, korábbi játékostársam, a vezetőedző, Bencze Tamás invitált. Három éve vezetőedzőként számítottak volna rám a zalai férfiaknál, nemleges választ adtam, mert nem akartam elhagyni a női csapatomat. Ha most nem jön a fehérváriak ajánlata, igent mondtam volna a Zalakerámia ZTE hívó szavára. Meggyőződésem, jól döntöttem, amikor a DKKA ajánlatára bólintottam rá. Hosszú távra tervezek itt.

 

Gáll Tamás eredményei

Játékosként:

15 szezont töltött az NB I-ben, a ZTE, a Honvéd és a Sopron együttesében

3-szoros magyar bajnok

3-szoros kupagyőztes

sokszoros utánpótlás és felnőtt válogatott

Edzőként:

a felnőtt női válogatott másodedzője

az U20-as válogatott edzője

9 éven át edzősködött a Zala Volán NB I-es csapatánál

Universiade 7. hely (2013, Kazany)

U20-as, B-csoportos Európa-bajnokság, Divizió A-ba jutás (2014, Szófia)

Bronzérem az NB I-es bajnokságban

Bronzérem 2-szer a Magyar Kupában