Nemcsak utánpótlás csapatainkat, hanem felnőtt férfi együttesünket is erősíti Denk Norbert, Denk Marcell, Sándor Döme és Debreczeny Dávid az előttünk álló szezonban.
Nincs nagyobb öröm annál egy akadémián, ha a saját utánpótlásáról érkező játékosokat mutathatja be a felnőttek között. A DKKA sincs ezzel másképp. Örömmel mutatjuk be azt a négy derék fiatalembert, akik utánpótlásunkból indulva, a junior és az U20-as csapat mellett most a felnőttek ajtaján kopogtatnak.
Denk Norbert és Denk Marcell már tavaly is szerepet kapott a Zöld csoportban. Norbi 11, Marci 4 mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban, és előbbi már túl is van első felnőtt kosarain. A Százhalombatta ellen 14 pontig jutott az alapszakasz fehérvári mérkőzésén. A kiscsatár Norbira elsősorban az U20-as és a felnőtt, a hátvéd Marci jó játékára a junior csapatban is számítunk.
„Ez lesz a harmadik évem a felnőttekkel készülve, így nem ismeretlen a légkör. Ebben az idényben megpróbálok nagyobb szerepet vállalni a meccseken, és azon leszek, hogy megháláljam a lehetőséget” – mondta Norbi.
„A második évemet kezdem a felnőtteknél. Próbálok minél több lehetőséget kiharcolni és élni vele. Külön örülök, hogy egy osztállyal feljebb tehetem mindezt” – nyilatkozta Marci.
Szintén felnőtt csapatunk tagja lesz a 2007-es születésű Sándor Döme. A hátvéd tavaly kéztörése ellenére is fontos tagja volt fiú junior csapatunknak, és rengeteget fejlődött év közben – ennek is köszönhető, hogy most a felnőtt keretben is számítunk rá. Döme is tagja lesz a junior és az U20-as keretnek. Elmondása szerint célja, hogy minél többet fejlődjön és tanulhasson az idősebb játékosoktól.
Debreczeny Dávid tavaly még a kadetteknél brillírozott. 31 mérkőzésen dupla-duplás átlaggal (16,9 pont, 12,7 lepattanó) hívta fel magára a figyelmet. Persze, tehetsége eddig is ismert volt edzőink előtt, így most junior korú játékosként az U20-as és a felnőtt csapatban is szerepelhet a kiscsatár.
Mint mondta: „Hatalmas lehetőség számomra ilyen fiatalon a felnőttek közé kerülni, hiszen a tapasztaltabb játékostársak nagyon sokat tehetnek hozzá a fejlődésemhez. Mindent meg fogok tenni azért, hogy hasznos tagja legyek a csapatnak”.