DKKA Férfi NBI/B

Jön a Veszprém elleni elődöntő második felvonása

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Győzelmünk esetén véget is érne a párharc.

Öt játékos húsz, vagy annál több teljesítményindexszel. Száztizenhét dobott pont. Ötvenhat százalékos dobóteljesítmény a mezőnyben. Harminchét és harmincnégy pontos negyedek. Kell-e tovább ragozni? Elképesztő teljesítményt nyújtottak játékosaink a Veszprém elleni elődöntő első összecsapásán. Nagyjából másfél negyed után kilőttünk, mint a rakéta, és negyvenegy pontig nyitottuk az ollót a meccs végéig.

Azt sejtettük, hogy a csapatban megvan a potenciál és képes ilyen teljesítményre, a kérdés viszont az, hogy mi jön ezután? Ha még egyszer még csak megközelítjük a vasárnap esti fordulatszámunkat, akkor talán nincs is olyan DKKA-szurkoló, aki szerint elnyúlhat a párharc harmadik mérkőzésig. De ne felejtsük el, hogy bármilyen nagy különbséggel is nyertek Kis Raulék, a második meccs 0-0-ról indul, és a párharc már egy egypontos veszprémi győzelemmel is kiegyenlíthető.

Nem tudom elképzelni, hogy tudunk jobban játszani annál, amit vasárnap láttunk – mondta el a veszprémi mérkőzés előtt Dzunic Branislav. Vezetőedzőnk szerint szerda este a védekezés lesz a kulcs, amiben meg kell tartani az előző meccs intenzitását, és ebből ismét minél több könnyű kosarat szerezni. A szakember szerint más meccs lesz az idegenbeli, de megpróbálják ugyanazt játszatni, alkalmazkodva a Veszprém erősségeihez.

A szerda koraesti találkozót élőben közvetíti a Veszprém KK YouTube csatornája.

Veszprém KK – Dávid Kornél KA

Veszprém, Vetési Albert Gimnázium, szerda 18:00

nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!