Tiszaújvárosban vendégeskedik férfi felnőtt és U20-as csapatunk.
Péntek délután jön a Zöld csoport első és második helyezettjének összecsapása: Akadémiánk együttese Tiszaújvárosba látogat. Már a bajnokság első felében is látszott, hogy ez a két csapat képviseli a legnagyobb játékerőt a bajnokság mezőnyében, és jelenleg is külön kategóriát képvisel a tabellán. A DKKA két, a Phoenix 5 vereséggel áll a tabella elején. Ősszel a végletekig kiélezett mérkőzést húztunk be némi szerencsével ellenük. Bár nyilván kiemelt figyelem övezi majd a mérkőzést, a tét nem most lesz a legnagyobb, hiszen biztosan mindkét együttes a helyén marad, akármi is lesz a kimenetel.
Együttesünk az utóbbi hetekben játékosai sorát volt kénytelen nélkülözni. Sokszor az sem volt teljesen egészséges, aki vállalta a játékot. Mostanra valamelyest jobb lett a helyzet, de várhatóan még mindig nem fogunk tudni teljes csapattal kiállni. Az edzéseken ugyanakkor egyre többen vannak – bár sokan végeznek könnyített munkát – árulta el Dzunic Branislav, hogy mi a helyzet a játékosokkal. Vezetőedzőnk elmondta, hogy így is mindent meg fog próbálni a csapat a győzelem érdekében, hiszen az alapszakasz végégig mostani ellenfelünknek van még reális esélye, hogy megelőzzön minket a tabellán, és egy pénteki sikerrel még közelebb kerülnénk az első kör megnyeréséhez.
A találkozó pénteken 18 órakor kezdődik, és a tiszaújvárosi klub YouTube csatornáján élőben közvetíti.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – Dávid Kornél KA
Tiszaújváros, péntek 18:00
U20-as csapatunk is pályára lép a felnőttek előtt. A fiataloknál Horváth Richárd vezetőedző elmondása alapján a tanulmányi kötelezettségek okozzák a legtöbb problémát. A fiúk emiatt nem tudnak teljes csapattal kiállni, de a cél így is a győzelem lehet, hiszen a Phoenix jelenleg győzelem nélkül áll a tabella utolsó helyén.
Tiszaújvárosi Phoenix KK U20 – Dávid Kornél KA U20
Tiszaújváros, péntek 15:15