Értékes sikert aratott felnőtt női csapatunk a szívósan harcoló pasarétiek ellen. Egyetlen mérkőzésünk maradt az alapszakaszból.
A sérülés miatt pihentetett Varga Sára nélkül állt fel csapatunk a Vasas Akadémia ellen, és első irányítónk elvesztésének fényében nehéznek ígérkezett a találkozó a kiemelkedő utánpótlás bázisáról híres, fiataljaira építő piros-kékek ellen. Az első néhány percben ebből nem sok minden látszott, aztán a vendégek edzője időt kért és felrázta csapatát. Több mint három percig nem dobtunk pontot, a fővárosiak pedig átvették a vezetést. A 12-10-re elveszített első negyed után Frindt Niki pontjaival fordítottunk. Komolyabb előnyt nem tudtunk kiharcolni, mert a Vasas végig a nyomunkban járt, sőt, egyszer-egyszer vezetett is. A nagyszünet előtt lett a legnagyobb a különbség (38-30).
A második félidőben hasonló maradt a játék képe. 7-2-vel indított a Vasas, amivel ismét nyílt lett a mérkőzés. Egészen a harmadik negyed hajrájáig nem tudtunk meglépni ellenfelünktől, aztán 45-42 után zsinórban 9 pontot szereztünk, és megint a dudaszó előtt lett a legnagyobb az előnyünk (58-48). A hajrában aztán már nem volt kérdés. Tartósan 10 pont fölé nyílt az olló, a piros-kékekben nem maradt újabb felzárkózás. A 35. percben Laufer Gabi hármasánál dőlt el a mérkőzés 70-55-nél. A vége 77-58 lett.
A lányok igazi csapatként pótolták a mostanság rendre extra játékot hozó Varga Sárát. Négy kiemelkedő teljesítmény is akadt a csapatban: Laufer Gabié (22 pont, 10 lepattanó, 6 kiharcolt fault, 24 VAL), Frindt Nikié (20 pont, 10/10 büntető, 9 lepattanó, 6 kiharcolt fault, 21 VAL), Papp Lilláé (7 pont, 7 lepattanó, 21 VAL) és Dávid Miáé (12 pont, 8 lepattanó, 17 VAL).
A lányok a Magyar Kupa-hétvégét követően az MTK-TFSE ellen zárják az alapszakaszt.
Dávid Kornél KA – Vasas Akadémia II. 77-58 (10-12, 28-18, 20-18, 19-10)
MKOSZ Edzőközpont, v.: B. Németh, Krisztián-Világos
DKKA: Frindt N. 20/6, Szücs Lu. 4/3, Szücs Li. 7/3, Laufer G. 22/9, Drávecz B. 1
Csere: Papp L. 7, Kötő L. 4/3, Dávid M. 12. Milis L., Vas B., Vas V.
Szentpáli Gergő és Frindt Nikolett értékelése: