DKKA Férfi NBI/B

Kezdődik a Veszprém elleni elődöntős párharc a Zöld csoportban

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Vasárnap este, Fehérváron rendezzük az első összecsapást.

Alighanem két hete még nem adtunk volna túl nagy hitelt, ha valaki azt mondta volna, hogy DKKA-Veszprém KK párbajt rendezünk az elődöntőben. A Veszprém az első körben ugyanis az alapszakaszt zsinórban 12 győzelemmel záró Vásárhelyi Kosársulival találkozott – és verte ki két mérkőzésen. Az első felvonás Hódmezővásárhelyen kétszeri hosszabbításba torkollott, Veszprémben aztán viszonylag könnyedén nyertek a bakonyiak.

Mi – talán az egész szezonbeli teljesítményünk alapján mondhatjuk, hogy – papírforma győzelmeket arattunk a Dunaharaszti ellen, így múlt vasárnap óta már a Veszprém elleni párharc járhatott a játékosok és az edzők fejében. Persze, csak egy kis pihenő után – kezdett bele Dzunic Branislav a szokásos mérkőzés előtti gondolataiba. Vezetőedzőnk elmondta: nem mindig tudott mindenki edzeni, így próbálták racionálisan felhasználni a felkészülésre rendelkezésre álló időt. A szakember az eddigi játékot várja a csapattól, hiszen ez hozta eddig az eredményeket, de természetesen kielemezték a Veszprém játékát is, hiszen megmutatta, hogy komolyan kell vele számolni.

A tét már a fináléba kerülés, és ez a párharc is két győzelemig tart. Legközelebb szerdán találkoznak a csapatok Veszprémben, és ha szükség van harmadik meccsre, azt jövő szombaton rendezzük Székesfehérváron. A másik ágon a Tiszaújváros 67-62-re nyerte a SMAFC elleni első mérkőzést.

Dávid Kornél KA – Veszprém KK

MKOSZ Edzőközpont, vasárnap 19:00

nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!